Nincs is jobb érzés, mint amikor megmentjük a maradékot, és nem a szemetest hizlaljuk vele, hanem a saját családunk lakik jól vele.

Nem csak a nagyobb ünnepek, mint például a karácsony, vagy a húsvét után gyűlik fel a maradék a háztartásokban.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Egy sima hétvége, vagy akár egy hétköznapi főzőcske után is alakulhat úgy a helyzet, hogy megmarad egy kis rizs, megszárad a pékáru, vagy már a kukával szemezik a hűtőben fonnyadozó paprika és paradicsom is. Kevés nagyobb vétek van az élelmiszerpazarlásnál.

Szikkadt kenyér, száraz kifli

A mákos guba a maradékmentő ételek alfája és ómegája, ugyanis kimondottan szikkadt, több napja a kamrában álló kiflire van szükség hozzá. Elkészíthető persze megszáradt zsemléből is, és süthetünk hozzá mi magunk is tésztarudat, de mégis a karikára szelt kifliből az igazi. A száraz pékáruba viszont többféleképpen is új életet lehelhetünk. A mennyiségtől függően lehet belőle levesbetét, ha a felkockázott kenyeret kevés olajon lepirítjuk, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymaporral vagy zöldfűszerekkel.

A mákos guba a maradékmentő ételek alfája és ómegája. FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Ha nagyobb kenyérmennyiség maradt ránk, akkor érdemes belőle kenyérfelfújtat készíteni. A sós verzió lehet köret, de akár töltelék is a sült húsokban, míg az édes változat kiváló desszert. Hasonló metódussal készül, mint a mákos guba, ugyanis az apró darabokra tépett kenyeret vajjal megkenve, majd forró cukros tejjel és felvert tojással leöntve egy tepsiben sütjük készre. Gyümölcsökkel kedvünkre színesíthetjük.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A száraz pékáruból emellett házi zsemlemorzsa, vagy bundáskenyér is készülhet.

Főtt rizs

köretek mennyiségét még a rutinos háziasszonyok sem mindig találják el. Mindenkivel előfordult már, hogy maradt a főtt rizsből, a tésztából vagy akár a krumplipüréből is. Ezeket azonban akkor sem szabad kidobni, ha csak kis mennyiségben maradtak a hűtő sarkában. Érdemes minél hamarabb felhasználni a maradékokat, mert könnyen megromlanak.

Egy kis adag főtt rizsből finom tojásos rizs készülhet, amelyet frissen vágott újhagymával, esetleg sült szalonnával tehetünk gazdagabbá. A maradék rizst felhasználhatjuk a töltött paprikához, rizottóhoz vagy pörkölttel elkeverve rizses hússá varázsolhatjuk. Nagyobb mennyiségből érdemes rakott ételt készíteni, de rizskoch és tejberizs is válhat belőle.

Főtt tészta

A megmaradt, de már kifőzött tésztát formájától függetlenül sajtos-tejfölös tésztaként támaszthatjuk fel, de cukrozott mákkal, vagy dióval és lekvárral ízesítve is kiváló fogás lehet. Ha ezek nem állnak rendelkezésünkre, de van otthon búzadara, máris összedobhatjuk a gyerekkorunkból és a menzákról is jól ismert darás tésztát. Erre pedig csak porcukor kell, édesszájúak viszont lekvárral is felturbózhatják.

Krumplipüré

Nem kell kidobni a megmaradt krumplipürét sem, ugyanis remek ízt adhat a krumplis pogácsának, vagy a strandszezon kedvencének, a lángosnak is. Liszttel összegyúrva olyan tésztát kapunk, amelyből gnocchi, dödölle, túrós derelye vagy barátfüle is készülhet. Mivel a bolti krokettek, tócsnik egy része szintén püréből készül, mi magunk is kísérletezhetünk vele.

A dödölle egy olcsó, egyszerű, laktató ételFORRÁS: SHUTTERSTOCK

Tortilla, a megmentő

Nincs is finomabb a frissen sült rántott húsnál! Másnap, vagy harmadnap viszont már nem olyan ízletes, felmelegítve pedig nem mindenki eszi meg szívesen. Új életet lehelhetünk a megmaradt rántott húsokba, méghozzá többféle recept is rendelkezésre áll ehhez. Az iskolai büfékben ölre menő harcot folytattunk egykor a rántott húsos szendvicsekért, ezeket pedig mi magunk is elkészíthetjük, és nemcsak vacsorára, hanem ebédre is tökéletesek.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Csavarhatunk rajta, ha nem zsemlébe vagy két szelet kenyér közé helyezzük, hanem csíkokra vágjuk és felhasználjuk a tortillatekercshez. Érdemes a kamrában tartani egy-két zacskó tortillalapot, ugyanis szó szerint életmentő. A tortillát kenjük meg vékonyan majonézzel, helyezzünk rá egy kis salátát, reszelt sajtot, majd a maradék rántott csirkemellet, tekerjük fel, picit pirítsuk le száraz serpenyőben és kész is a McChicken házi verziója.

A rántott húsokat csíkokra vágjuk és felhasználjuk a tortillatekercshezFORRÁS: SHUTTERSTOCK

A tortillába tehetünk a maradék chilis babból is, csak szórjunk rá reszelt sajtot, csavarjuk fel, majd melegítsük meg, hogy a sajt ráolvadjon. A chilis babot, főleg, ha nagyobb mennyiséget hagyott hátra a család, keverjük össze főtt tésztával, szintén mehet rá reszelt sajt, és a sütőben süssük pirulásig.

A bolognai alap

Ha nemcsak a kifőtt spagetti mennyiségét számoltuk rosszul, de a bolognai alapból is többet készítettünk, akkor azt is remekül újra lehet hasznosítani. Pár szelet kenyeret kenjünk meg a húsos raguval, reszeljünk rá sajtot és tegyük a sütőbe, míg meg nem pirul. Kész a melegszendvics. Ha sima paradicsomos szószt készítettünk, és abból maradt egy adaggal, azt nyugodtan keverjük pörkölthöz vagy a rakott ételek húsos ragujához. Hiába olaszos az ízvilága, nem lesz domináns, viszont a paradicsomnak köszönhetően telt ízt kölcsönöz az ételeknek.

Fonnyadt zöldségek

Legyen szó paradicsomról vagy paprikáról, még a legráncosabb zöldségeket sem szabad kidobni a kukába! Ha nyersen már a család egyik tagja sem enné meg, akkor vágjuk apróra és tegyük a raguba, levesbe, a pörkölt pedig meg fogja köszönni, ha a fűszerek mellett zöldségekkel is gazdagítjuk az ízét. A nagyobb mennyiségű paradicsom-paprika párosból lecsó, vagy lecsós hús is készülhet.

Legyen szó paradicsomról vagy paprikáról, akkor lecsó. FORRÁS: SHUTTERSTOCKlife

 

Hirmagazin.eu