Az Országos Mentőszolgálat szóvivője közösségi oldalán írta meg követőinek, hogy rászedték őket az egyik gyorsétteremben.

Frissítés (20:08)

Időközben a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat is állást foglalt az eset kapcsán, állításuk szerint nem történhet meg, hogy egy számlát egy vendégnek kétszer is ki kelljen fizetnie és a vizsgálat befejeztével azonnal válaszolnak az ügyben az OMSZ szóvivőjének.

„Természetesen az nem fordulhat elő, hogy bármely vendégünk egy számlát kétszer is kifizessen. Ahogyan Győrfi urat a korábbi levelezésünk során tájékoztattuk, ez alkalommal is az ilyen ügyekben szokásos protokoll szerint jártunk el, és kértük az illetékes banktól a tranzakció kivizsgálását. Ahogy bármely vendégünk részére, Győrfi úrnak is megküldjük érdemi válaszunkat a körültekintő vizsgálatot követően, az ügyintézésre jogszabály által megszabott határidőn belül.”

Korábban írtuk

Figyelmeztető üzenetet posztolt Facebook-oldalára Győrfi Pál. Az OMSZ szóvivője még az óév utolsó napján ment el családjával egy népszerű gyorsétterembe, azonban ott kellemetlen meglepetés érte őket – kétszer fizettették ki vele az ebédjüket.

Vigyázz! A McDonald’s-ban kártyával fizetni kockázatos!

A családommal december 31-én elmentünk a “mekibe”, bepötyögtük a rendelést a terminálon, kifizettem kártyával 5300 Ft-ot, a pénzt levonták a számlámról, a pultnál azonban közölték, hogy a számítógépük nem jelzi a beérkezett összeget, ezért ha éhesek vagyunk, újra kell 5300 Ft-ot fizetnem, az előző összeget majd visszakapom. Így összesen 10 600 Ft-ba került a mekizés(!) Azonnal panaszt tettem, sokszor érdeklődtem, de azóta több mint három hét eltelt és semmi eredmény, a pénzemet sajnos nem kaptam vissza.

Vigyázz, nehogy Te is így járj!” – írta bejegyzésében Győrfi, akinek rengetegen megosztották figyelemfelkeltő üzenetét.

Győrfi Pál Köszönöm szépen a sok tanácsot és hozzászólást. A tranzakciós hiba az étteremben történt, de úgy tudom, hogy a visszatérítés elhúzódása már a banki ügymenet miatt lehet. A mi családunk 5300 Ft hiányát szerencsére el tudja viselni, egy világcég, vagy egy bank számára pedig ez az összeg bizonyára láthatatlanul kicsi.
De mi a helyzet egy szegényebb családdal, akiknek igenis nagyon hiányzik egy duplán kifizetett összeg, ha egész hónapban nem kapják vissza? Talán jogszerű ilyenkor egy egyhónapos ügyintézés, de hogy ez így erkölcsileg nincs rendben, az biztos.

blikk, Hirmagazin.eu