Home Életmód Gasztronómia, vega Karácsonyi vacsorák a múltból: ilyen volt az ünnepi menü a vidéki Magyarországon..

Karácsonyi vacsorák a múltból: ilyen volt az ünnepi menü a vidéki Magyarországon..

Dédszüleink, nagyszüleink korában máshogy nézett ki a karácsonyi menüsor, mint manapság. Ami talán közös a két korszak ételei között az a hal, a diós és mákos sütemények, illetve a gyümölcsök. Hogy milyen ételekkel rukkoltak elő ekkor a háziasszonyok karácsony idején? Arról most készítettünk egy listát. De megnéztük azt is, mennyit változtak az ünnepi szokások, milyen volt akkor és most a karácsony.

A karácsony a kereszténység legjelentősebb ünnepe. A középkorban leginkább a vallás irányította az ünnepkört egészen a 19. századig, addig a vallásból kialakított szokások határozták meg a karácsonyt. Az időpontja egybeesett a téli napfordulóval, gyakorlatilag a karácsony egyfajta lezárása volt az évnek. Mivel a munka szünetelt, ezért a családi ünnepek és pihenés hónapja volt, hiszen az egyház tiltotta a munkát, persze ez alól mindig akadtak kivételek. De az biztos, hogy a katolikus egyház eredetileg minden héten szerdán, pénteken böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el és az adventi időszakban tilos volt a zajos mulatság, tánc és a lakodalom.

Ezt a 21. században már nem követjük, és azt sem, hogy december 24-én, karácsony böjtjét betartsák az emberek Magyarországon. Száz éve karácsonykor hús szinte egyáltalán nem került az asztalra, a hal megengedett volt, de inkább hüvelyeseket, sült tököt fogyasztottak. Ezeknek mind szimbolikája volt. Száz éve még rendkívül fontos volt a hit, ami meghatározta a szokásokat, vele együtt a karácsonyi ünnepkört is.

A karácsonyi vacsorával kapcsolatos hiedelmek, szokások

Az egyik legismertebb karácsonnyal kapcsolatos hagyományunk az ünnepi vacsora. A régi vallásos szokások szerint a katolikusok 24-én éjfélkor vagy 25-én napközben misén vesznek részt és szenteste böjtölnek. A reformátusok 24-én istentiszteletre mennek, majd következő napon órvacsorán vesznek részt. A néphagyomány szerint december 25-én következett a karácsonyi ebéd, vagy ünnepi vacsora. Összegyűlt a család, olykor a távolabbi rokonság is, hogy együtt fogyasszák el a gazdasszony által az asztalra helyezett ételeket.

A Jászságban például a böjti ebéd hétféle ételből állt: pálinkaivásból, fokhagymanyelésből, habart bablevesből, mézes-mákos csíkból, aszalt szilvából, aszalt almából, dióból és sült tökből. Általában elsőnek az ostyát ették, utána jöhetett a fokhagyma, alma. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak, a lányok szépség- és egészségvarázsló célzattal ették, de a palócoknál a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

Karácsonykor a dióevés szinte egész Magyarországon ismert volt, talán ezt a szokást még ma is tartja a legtöbb család. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. A hüvelyesek, sült tök, valamint a hal a következő év pénzbőségét jelentette. A Nyitra környéki falvakban régen bab-, borsó- vagy lencselevest, valaint mákos pupácskát, ismertebb nevén mákos gubát ettek.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy változnak a szokásaink, veszünk át ételeket más nemzetektől. A dánoktól például a sült kacsát honosítottuk meg ünnepi ételként, angolszász vidékről érkezett a pulyka, a töltött libanyak a franciák kedvenc karácsonyi étele. Ma a legtöbben halat esznek főfogásként, de az angolszász hagyományokból eredően már pulyka is az asztalra kerül ünnepekkor. Ez köszönhető annak is, hogy egyre nyitottabbak vagyunk, egyre több információhoz jutunk a filmekből, eljutnak hozzánk más nemzetek karácsonyi szokásai is.

Manapság már szinte minden alapanyag a rendelkezésünkre áll, de régen nem ez volt a helyzet. A 19. századig a családok asztalán ritkán volt hús, ezért karácsonykor igyekeztek olyan ételeket enni, ami különlegességnek, ínyencségnek számított – ez túlnyomó többségben húsétel volt. Az ünnepek idejére időzítették a disznóvágást, ebből került friss hús – hurka, kolbász – az asztalra.

Általános hiedelem volt, hogy a karácsonyi asztalra minden ételt felpakoltak és a gazdaasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lettek volna jó ülősek. Magát a karácsonyi asztalt, a terítőt és a rápakolt ételeket is, de még az asztal alá rakott tárgyakat, eszközöket is különleges mágikus hatalommal ruházták fel. Átitatódott minden a karácsony szentségével, magát a karácsonyi abroszt csak egyetlen ünnepi alkalomra használták, később vetőabroszként funkcionált, hogy bő termésük legyen egész évben. Az asztal alá sokszor szalmát helyeztek és erre raktak különböző tárgyakat, ami szintén a bőséget hivatott elérni.

Milyen volt egy hagyományos menü dédszüleink, nagyszüleink idejében?

Hogy milyen ételekkel rukkoltak elő a háziasszonyok karácsony idején a nagyszüleink korában? Arról remek összeállítást olvashatunk Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve című könyvben. Ebből merítettük mi is példának az ünnepi menüsort. Lássuk, melyek voltak az elődök kedvenc fogásai!

Nagykarácsony napján fogyasztott ételek:

  • Pulykaaprólékleves csigatésztával (lúdgége)
  • Hideg vaddisznófej
  • Töltöttkáposzta frissen sült karbonádlival
  • Gesztenyével töltött, dión hízott pulyka
  • Vörösborban eltett mandulás szilva
  • Karfiol bécsi módra
  • Pörköltmandula-torta
  • Diós- és mákospatkó
  • Coupe Jacques
  • Meleg sajtos fánk
  • Vegyes gyümölcs

Karácsony másnapján készített ételek:

  • Gombakrémleves
  • Fogas á la Momy
  • Szalonnában sült őzgerinc (az őzgerincet átkötözzük füstölt szalonnaszeletekkel és sűrűn öntözgetve megsütjük) vajas pástétomocskákkal és áfonyával
  • Mandarinbomba

Címlapkép: Getty Images

hellovidek

Hirmagazin.eu

ElőzőSegítséget kapnak a magyar sertéstartók: milliárdos támogatás érkezik decemberben
KövetkezőÁlmatlanság? Sokan hajlamosak elbagatellizálni a problémát, pedig az alvászavarnak súlyos következményei is lehetnek…
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás