A főpolgármester szerint járvány idején ne mászkáljanak a nyugdíjasok, csak az üljön buszra, villamosra, aki munkába megy vagy a gyerekért.

Legalábbis ezt jelenti az a javaslat, amit a pártja, a Párbeszéd benyújtott kedden az Országgyűlésnek. Az idősek kiakadtak az ötleten: járjon ő maga gyalog, üzenik, és inkább a járatokat sűrítse!

Korlátozná az idősek utazási lehetőségeit Karácsony Gergely pártja. A Párbeszéd által benyújtott javaslat szigorú feltételekhez akarja kötni a tömegközlekedési járművek használatát.

„A kormány rendelje el, hogy a tömegközlekedés csak munkába járáshoz, valamint idősgondozáshoz, gyermekek gondozása érdekében legyen igénybe vehető, vagy akkor, ha élelmiszerbolt, gyógyszertár ötszáz méteren belül nem elérhető, s csak azon esetekben, ha egyéni közlekedés igénybevételére nincs mód” – írja a 12 pontból álló, lényegében az ország bezárását célzó javaslatcsomag 5. pontja.

Ez magyarul annyit tesz, hogy a nyugdíjasok ne üljenek buszra, villamosra, metróra, mert a fővárosban elég kevés hely van, ahol nincs gyalog elérhető távolságban bolt, gyógyszertár.

 

Fotó: Dunántúli Napló

Most hagyjuk, ki fogja azt ellenőrizni, hogy aki a járművön utazik, annak valóban nincs kocsija, nem oda megy, ahová mondja és nincs a lakóhelyéhez közel bolt, gyógyszertár. Arról se ejtsünk sok szót, hogy a szabadság eszméjével kampányoló Karácsony Gergely hogyan adhatja a nevét a szabadságjogokat indokolatlanul korlátozó javaslathoz. De ha ilyen súlyosnak látja a tömegközlekedésben a járványveszélyt, akkor miért nem teszi meg azt, ami rajta múlik: miért nem sűríti a járatokat, hogy kevesebb legyen az egy járművön utazók száma?

 Persze emlékszünk: tavasszal, amikor szintén erre lett volna szükség, szombati menetrendet vezettek be, így csökkentve a járatok számát, és az ingyenes parkolásról is végül a kormánynak kellett döntenie, mert a főpolgármester még akkor is ragaszkodott a parkolási bevételhez, amikor tombolt a járvány.

A nyugdíjasok kiakadtak azon, hogy le akarják zavarni őket a buszról, villamosról.

A saját háza táján sepregessen!

Határozatképtelenség miatt elmaradt szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése, annyian megbetegedtek koronavírusban, több polgármester és képviselő is megfertőződött. Közben több budapesti idősotthont is karantén alá helyeztek, a ripost információi szerint pedig fővárosi cégeknél is sok a fertőzött.

„A fertőzöttség továbbra is a kollégáink 1-2 ezrelékét érinti, most éppen 19 kollégánk fertőzött, de még nem gyógyult. Az elmúlt héten 15 és 20 között mozgott ez a szám” – tájékoztatta a riposot a BKV Zrt., ahol elhunytról nem tudnak.

A fertőzést persze bárki elkaphatja, de Karácsony Gergely főpolgármesternek számos intézkedésre van módja ahhoz, hogy a fővárosi intézményekben megelőzze a járvány terjedését, talán inkább ezekre kellene koncentrálnia.

ripost

Hirmagazin.eu