Bár a kormány nem jelentett be új szigorításokat a karácsonyi ünnepek előtti időszakra, ami jellemzően a kiskereskedelmi egységek legerősebb forgalmú időszaka, az Országos Kereskedelmi Szövetség közölte, hogy az áruházak saját döntés alapján alkalmazhatnak az előírásokon túl eszközöket a járványügyi védekezéshez.

Például korlátozhatják a bevásárlókocsik számát és megtehetik, hogy enélkül nem engednek be vásárlót

– derül ki az OKSZ közleményéből.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai azzal számolnak, hogy a karácsonyi ünnepek előtt jelentősen megnövekszik a családok költekezése a kereskedelmi egységekben, a jelenlegi helyzetben pedig fokozottan ügyelni kell a járvány elleni védekezésre.

A járvány elleni védekezést szolgáló előírások betartása érdekében továbbra is a vásárlók együttműködését kéri az OKSZ, például hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra a bevásárlást, a rövidebb nyitvatartás miatt tervezzenek előre ( az üzleteknek legkésőbb 19 órakor be kell zárniuk, december 24-én 14 óráig lehetnek nyitva) és lehetőleg egyedül látogassák a boltokat. Emellett a helyes maszkviselére kéri a vásárlókat az OKSZ és felhívja a figyelmet arra, hogy a kijelölt idősávokban csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak és kérik őket, hogy saját biztonságuk érdekében éljenek ezzel a lehetőséggel.

A járvány elleni védekezés jegyében az áruházakban – a tömeges jelenlét, a tolongás elkerülése érdekében – több szakeladó, pénztáros és árufeltöltő dolgozik, megerősítették a vevőszolgálatokat is – közölte az OKSZ.

A fentieken túl az áruházak, a vásárlók biztonsága érdekében többféle, egymástól eltérő eszközt alkalmaznak, így például:

  • korlátozhatják az egyidejűleg használható bevásárlókocsik, bevásárlókosarak számát, e nélkül pedig nem engednek be vásárlót,
  • folyamatosan felhívják rá a figyelmet és padlómatricákkal is segítik a távolságtartást, erre az eladótérben is kérhetik a vásárlókat, akár személyes megszólítással is,
  • a pénztárak mellett a csemegepultoknál, hentespultoknál is távolságtartást kérnek és azt a padlón elhelyezett jelölésekkel segítik.

Az OKSZ tagvállalkozásai a pandémia kezdete óta több 10 milliárd forintot fordítottak a járvány elleni védekezésre – közölte a szövetség.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

portfolio

Hirmagazin.eu