Home Életmód Gasztronómia, vega Kampány indult a meggyfogyasztás ösztönzésére

Kampány indult a meggyfogyasztás ösztönzésére

A feketegyümölcsök és pirosgyümölcsök csökkentik a daganatos megbetegedések kockázatát. Hirmagazin.eu

Magyarország nagyhatalomnak számít a meggytermelésében, a rendkívül egészséges gyümölcs fogyasztása ugyanakkor alacsony, ennek megváltoztatását célozza az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) Ez most nagyon meggy! szlogennel indított, meggyfogyasztást ösztönző kampánya.

Jelenleg több mint 3400 magyar termelő termeszt meggyet mintegy 14 ezer hektáron, évente átlagosan 70 ezer tonna gyümölcsöt előállítva – ismertette az adatokat az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon tartott kampányeseményen.

Feldman Zsolt tájékoztatása szerint Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője Lengyelország után, az unió pedig a világ meggytermésének harmadát adja.

Számos érv szól a meggyfogyasztás mellett

A nagyon jó minőségű magyar meggytermés több mint 80 százalékát Németországba exportálják, zömében befőttként. A hazai fogyasztásban is jelentős a befőtt aránya.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kampányban felhívják a figyelmet arra, hogy a meggy kiváló beltartalmú magyar gyümölcs. A meggyfogyasztás mellett számos érv szól, a gyümölcs sok antioxidánst tartalmaz, kiváló vértisztító, kálium- és kalciumtartalma kedvező, emellett jelentős B-vitamin forrás. Ennek ellenére a magyarországi meggyfogyasztás alacsony – fogalmazott.

Támogatják az ültetvényfejlesztést

Feldman Zsolt elmondta, hogy a vidékfejlesztési programban támogatják az ültetvényfejlesztést, amelynek köszönhetően már több száz hektárnyi meggyültetvény újulhat meg. A friss meggy és meggylé fogyasztása beleillik az egészséges táplálkozás trendjébe, ezért cél, hogy a termelők olyan fajtákkal foglakozzanak, amelyeket hatékonyan termeszthető és friss, étkezési célú gyümölcsként jól értékesíthető – emelte ki az államtitkár. Annál is inkább – fűzte hozzá -, mert a tapasztalatok szerint a felvásárlási ár ingadozása leginkább az ipari feldolgozásra szánt gyümölcsöt érinti.

Az Agrármarketing Centrum ügyvezetője hangsúlyozta: az AMC már évek óta jelen van fesztiválokon különböző kampányokkal, kóstoltatásokkal, ezekkel hatékonyan érik el a tudatos vásárlásra legfogékonyabb fiatal korosztályt. A meggyfogyasztást ösztönző kampány a hétvégén Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon is tart, a fesztiválozók két napig kóstoltatják a meggyet, emellett a budapesti Allee bevásárlóközpontban is lesz meggykóstoltatás öt alkalommal, 2019. július 8-12 között.

Címlapkép: Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

ElőzőRengeteg a felelőtlen kutyatartó
Következő2013-ban történt, immár több mint 6 éve!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás