Szerencsére csak Dél-Afrikában népszerű ez a nem túl ízléses tréfa. Egy kisgyerekről készített felvétel azonban többeknél is kiverte a biztosítékot.

Itt az új őrület: halottnak tettetik magukat az emberek, hogy átverjék a barátaikat

Kétségbeesett két éves kislányáról osztott meg videót egy dél-afrikai nő. A felvételen az látszik, ahogyan a gyerek „élettelen” nagynénjét próbálja felébreszteni. Az anya szerint ezzel semmi gond nincs, mivel a gyerek is tudta, hogy csak egy viccről van szó.

Az alig 20 másodperces videó egy egy új Facebook-őrület része, amelyet egy helyi tinédzser talált ki. A #DeadPose aláírással ellátott képeken és videókon az emberek halottnak tettetik magukat. Az ötletgazda szerint ez is olyan, mint a jeges vödör kihívás, mások azonban kegyetlen és durva viccnek tartják van szó.

A kétes ízlésű trendnek mindenesetre már így is rengetegen behódoltak.

Ezúttal azonban az ellenzők a hangosabbak: egyesek szerint az anyának bíróságon kellene felelnie tettéért, és akár a gyermek felügyeleti jogát is el kellene venni tőle, ha ilyenekkel viccelődik vele.

A nő azonban tartja magát ahhoz, hogy a gyerek tudott a viccről, amit nehéz elképzelni egy kétéves kisgyerekről, főleg a videó láttán. Igaz, hogy az anya szerint a felvételen nem is sírt, hanem inkább nevetett a kislány, ezt döntsétek el ti.

„Én vettem fel, a testvérem volt a földön, mindent előre elterveztünk. Csak vicc volt, egy egyszerű poén”- nyilatkozta az anya.

A #DeadPose-őrületet a 19-éves Karabo Mnisi indította el egy héttel ezelőtt, azóta pedig több száz képet kapott ismeretlen „halottaktól”. Az elején még egyszerű, bénább képeket kapott, amik azonban egyre eldurvultak, most már művért és egyéb kellékeket is használnak néhányan.

Vannak, akik egyenesen a hentesnél vásárolt húsdarabokkal teszik még élethűbbé a képeket.

Az ellenzők szerint az is gondot jelent, hogy sok kép nők ellen elkövetett erőszakot ábrázol.

Card

Card

Card

Mnisit azonban nem érdekli a kritika, addig szeretné folytatni a kihívást, amíg nem ő lesz Dél-Afrika leghíresebb Feleb-je (Facebook-celeb, ha valaki nem tudná), azaz a dolog még tovább durvulhat. Az ötletet egyébként egy ikonikus kép ihlette a dél-afrikai apartheid történelméből, ami a faji elkülönítés mellett érvelt.

A képen a halálosan megsebesült Hector Pieterson látható, akit 1976-ban öltek meg egy felkelés során, és ami fontos fordulópontot jelentett az apartheid-rezsim elleni küzdelemben.

„Próbálom szórakoztatóan átírni a történelmet

– nyilatkozta Mnisi, aki szerint az idősebb generáció nem érti meg a fiatalabbat.

Eddig sem volt oda mindenki az új trendért, azonban most rengetegen támadják a szívszorító videó miatt, amin a kis Omuhle ide-oda totyog kétségbeesésében 19 éves nagynénje mellett. Az ötletgazda szerint semmi gond nincs a videóval, bár ő maga sem gondolta volna, hogy ennyire beindulnak az emberek.

A közösségi oldalakon már többen is azt nyilatkozták, hogy letiltják azokat, akik ilyen képeket töltenek fel. A kérdés persze továbbra is áll: vajon joga van egy szülőnek ilyesmit tenni a gyermekével, még ha csak viccel is?

A videó itt nézhető meg >>>

 

forrás: Facebook/Szeretlekmagyarország