Budapestre érkezett Svédország miniszterelnöke, a téma Magyarország és a skandináv ország védelmi és biztonságpolitikai együttműködése. Orbán Viktor és Ulf Kristersson bejelentette, hogy négy új Gripen gép érkezik Magyarországra.

Orbán Viktor kormányfő arról beszélt, hogy eredményes megbeszélésen vannak túl a svéd féllel. Egy hosszú folyamat végállomása a mostani, ami a bizalom helyreállításáról szólt – tette hozzá.

 Sikerült tisztázni a jószándékainkat.

A magyar külpolitika alapelve, hogy barátokat kell gyűjteni, és minden országgal arra törekszünk, hogy keressük a közös pontokat – mondta a miniszterelnök. Ritka alkalom, hogy Svédország kormányfője Magyarországon jár. Orbán Viktor köszönetet mondott a svédeknek az 1956-os magyar menekülteken való segítésért és a befogadásukért. Svédország a döntő partnerünk volt az uniós csatlakozás során – tette hozzá. Svédország a gyorsabb bővítés mellett érvelt, és az áttörést is a svéd elnökség érte el – emlékeztetett a magyar kormányfő. 

A jelen is jól néz ki: a kereskedelmi együttműködés egy sikertörténet, mára 3 milliárd eurós érték felé halad a két ország közti kereskedelmi forgalom. Az atomenergia területén is jó az együttműködés, és a svédek is részt vesznek a paksi bővítésben.

Négy új Gripen érkezik

Orbán Viktor közölte, hogy a mostani tárgyalások középpontjában a katonai képességek fejlesztése állt. Most meghosszabbították, és ki is egészítették a korábbi Gripen-szerződést. 

Négy új géppel bővül a magyar légiflotta.  

Megállapodtak arról is, hogy kiképzés területére is kiterjesztik az együttműködést. Ami igazán fontos, hogy létrejött egy megállapodás a Saabbal, hogy a kutatás-fejlesztés területén is lesz egy beruházás – tette hozzá. 
Az uniós soros elnökségről azt mondta Orbán Viktor, hogy a korábbi svéd elnökség segíti a magyar elnökséget. A közös biztonság és védelempolitika területén képes a támogatni Svédország a magyar uniós elnökség prioritásait.  

Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy a NATO-tagság lényege, hogy a szerződő felek azt biztosítják, hogy készek harcolni a másik függetlenségéért. Úgy látja, hogy a NATO-ban is képesek lesznek a korábbi bizalmat újjáépíteni. 

Volt mindig is egy védelmi együttműködés a két ország között, ami még a 2000-es évek elején született, és ezt most megújítottuk. 

Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy úgy döntött, hogy megtartják a magyar önálló légvédelmi képességet. Nemcsak fenntartjuk, hanem egy nagysággal megnöveljük a magyar légtérvédelmet. Elkötelezettségünk a NATO iránt ezzel most megerősödik – tette hozzá. A hazai honvédelmi ipar fejlesztése most kezdődött. Svédország még nagyon messze van tőlünk, de bízunk benne, hogy sikerül később elérni a svéd szintet – mondta egy másik kérdésre a magyar kormányfő. 

Kristersson: A Gripen az egyik legjobb svéd termék

Nagyon jó beszélgetést folytattunk a magyar uniós elnökségről, és a biztonsági és védelempolitika területéről – mondta Ulf Kristersson. A svéd miniszterelnök rámutatott, hogy a Gripen az egyik legjobb svéd termék a NATO számára. 180 svéd cég működik Magyarországon, és ezek a cégek 70 ezer embert foglalkoztatnak. Kristersson arról is beszélt, hogy az EU hosszú távú stratégiája is szóba került. 14 gépet lízingel Magyarország, és ezek a gépek magyar tulajdonba kerülnek 2026-tól. Most négy új gépet vásárol Magyarország – tette hozzá. 

A versenyképesség és a belső piac esetében a két ország együttműködése az EU-ban is folytatódni fog. 

 Legfrisebb hírek itt!

Nem formalitás a NATO-tagság elérése, és ennek része volt a mostani bizalmi viszony újjáépítése is, mivel a magyar parlament magyar szempontok alapján dönt – mondta kérdésre Kristersson. 

Megállapodások

Két megállapodást írt alá a magyar és a svéd kormány: a két megállapodás a Gripenek bérlésének a feltételeinek a módosításáról szólt, és az ahhoz kapcsolódó logisztikai eszközök támogatásáról. 

Pénteken érkezett Budapestre Ulf Kristersson, Svédország miniszterelnöke Orbán Viktor kormányfő meghívására. A találkozó témája Magyarország és a skandináv ország védelmi és biztonságpolitikai együttműködése, valamint a magyar soros EU-elnökségre történő felkészülés volt. 

Orbán Viktor fogadta a svéd miniszterelnököt, OrbánViktor
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt a Karmelita kolostorban 
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Értékrendbeli különbségek vannak Magyarország és Svédország között, de ezek kezelhetők – jelentett ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő kifejtette: voltak függőben lévő katonai, fegyverzeti kérdések, és azt mondta a kormánypárti frakciónak, érti az ellenállást és indokoltnak is tartja, de adjanak időt számára a bizalom kiépítésére. Többször is beszélt a svéd miniszterelnökkel, és ennek a folyamatnak a lezárása történik meg pénteken Budapesten.

Orbán Viktor közlése szerint az összes függőben lévő ügyet elrendezik, kötnek hadiipari, katonai megállapodásokat, és a katonai együttműködésről is lefektetnek néhány döntést és irányt.

A miniszterelnök rámutatott: azt el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Svédország más értékek szerint rendezi az életét, mint Magyarország. Magyarország egy keresztény kultúrájú ország, a keresztény értékek alapvetőek a társadalmunkban – mondta.

Mi egy családközpontú ország vagyunk, és azokat a modern konfigurációkat, amelyek Európában elterjedtek, a magyarnak nem veszi be a gyomra

– fogalmazott a kormányfő, aki kiemelte: Magyarország békepárti, míg Svédország háborúpárti az orosz–ukrán konfliktusban.

Videó

Hétfőn szavaz az Országgyűlés

A Fidesz–KDNP balatonalmádi frakcióülése utáni sajtótájékoztatón Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: sikerült a kormánypárton belül elhallgattatni a Svédország NATO-csatlakozását ellenzőket. Hozzátette, hogy

a svéd miniszterelnök mai látogatása és az elmúlt napok előzetes egyeztetései jó irányba vitték el a két ország kapcsolatát.

„Ez volt az a néhány gesztus, amelyekre vártunk” – jegyezte meg, hangsúlyozva, attól nem tart, hogy ne menne át a ratifikáció az Országgyűlésben, mert ezt előreláthatólag az ellenzéki frakciók is támogatják majd.

Forrás

Hirmagazin.eu