Hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton az SZBU hivatalos válaszát az általuk a hatóságnak írásban elküldött kérdésre.

A SZBU közölte, hogy a hazaárulás mellett még Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén is eljárást indítottak a képviselők ellen.

További részleteket nem közöltek, hivatkozva arra, hogy a vizsgálat folyamatban van. Így azt sem hozták nyilvánosságra, kihallgatták-e az érintett képviselőket. December 1-jén hozta az SZBU nyilvánosságra, hogy vizsgálatot indított annak kiderítésére, jogszabályba ütköző volt-e az, amikor a kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt. Az eset még november 21-én történt, de a himnuszéneklésről titokban készített videofelvétel csak jóval később került napvilágra. Az SZBU akkori közlése szerint a helyi közösségi vezető kezdeményezésére énekelte el az október végi helyhatósági választásokon újonnan megválasztott tanácstagok egy része a magyar himnuszt.

A biztonsági szolgálat dokumentumokat kapott az eseményről, és most gondosan ellenőrzi őket. Az ellenőrzés eredményei alapján megteszik a megfelelő válaszintézkedéseket.

– közölte december 1-jén az SZBU. Még aznap a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko közölte, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.

via: vh

Hirmagazin.eu