Idősebb Kondor János, az értényi polgárőrség 81 éves tagja égett bent az értényi családi háztűzben december hatodikán, vasárnap reggel.

A házban összesen hatan éltek, de akkor csak az idős polgárőr tartózkodott otthon. A tüzet elektromos zárlat okozhatta.

Kedd délelőtt is takarították az értényi családi ház romjait, pakoltak, keresték az értékeiket a Vörös-Kondor család tagjai. A lángok martalékává vált nyolcvan négyzetméteres családi ház volt az otthonuk, amelynek csak a konyharésze és a lerobbant, műhelynek, raktárnak használt melléképületei maradtak meg. Az egykori családi ház lakói: Vörös György és Vörösné Kondor Eszter házaspár, két fiuk, az öt és fél éves György Nimród és a három és fél éves Áron Koppány. Velük lakott még Vörösné nagybátyja, Kondor Ferenc polgárőr és nagyapja, idősebb Kondor János polgárőr, aki a tűzeset megtörténtekor egyedül tartózkodott otthon, és életét vesztette. A tüzet állítólag elektromos zárlat okozta.

A lángokban álló értényi házat a reggel nyolc óra körül a hazaérkező Kondor Ferenc polgárőr vette észre.

– A munkahelyemről, a helyi szárítóból érkeztem haza, amikor az utcáról megláttam mi történt. Tudtam, hogy bent van a Papa, kiabáltam, megpróbáltam oltani, de már késő volt – mesélte sírva, remegve a helyszínen, a romok előtt Kondor Ferenc, akinek a tűzoltók azt mondták, hogy a családi házuk körülbelül négy perc alatt égett le.

Rokona, az áldozat, idősebb Kondor János, 81 éves polgárőr. A kora miatt már járni alig tudott, és nagy valószínűséggel észlelhette, hogy ég a ház, de már nem tudott kijutni. Csak a felismerhetetlenségig összeégett holttestét találták meg. A család nem tudta azonosítani, jelenleg a DNS-vizsgálat eredményére várnak, aztán intézkednek a temetéséről. Mindannyian nagyon szerették a Papát, akinek az elvesztését fel sem tudják fogni. Sajnos olyan gyorsan égett le az egész ház, hogy a szomszédok sem vettek észre semmit. Azt mondták, hogy még reggel hétkor, negyed nyolckor, amikor az utcán jártak, arra néztek, nem volt semmi baj. Ők a tűzoltóautók érkezése után tudták meg, mi történt.

Vörösné Kondor Eszter így emlékezett arra, amikor utoljára látta nagyapját:

– Háromszobás volt a házunk, a konyha melletti szobában lakott a Papa. Abban, amelyben a cserépkályha volt, ami mindhárom szobát befűtötte, de használtunk még két gázkályhát is, hogy jó meleg legyen a házban. A Papa már nehezen járt, általában a szobájában tartózkodott. A férjemmel, a két gyerekkel szombat délben indultunk el anyósomhoz, Paks mellé. Mielőtt elhagytuk a házat, vittem be a Papának ennivalót, megraktuk a tüzet a kályhában. Meleg volt, ezért a két gázkályhát nem kapcsoltuk be. Másnap reggel hívott a nagynéném, hogy leégett a házunk, és a Papa bent maradt – mondta könnyeivel küszködve.

Vörösné Kondor Eszter főállású édesanya, a nagyobbik fia ADHD-s gyerek, hiperaktivitással, figyelemzavarral küszködik. A fiút az értényi óvodában tudják az állapotának megfelelően kezelni, ezért is ragaszkodnak férjével a településhez, ahol édesanyja, édesapja, testvére is él. Csak az óvoda miatt maradnának a faluban egyelőre. Vörösné Kondor Eszter a jövő évben akart volna újra munkába állni. Házastársa, Vörös György foglalkozása építőipari gépkezelő, ő a felesége és a gyerekei miatt akar továbbra is Értényben maradni, a későbbiekben a munkahelyéhez közel szeretnének házat keresni.

– Jelenleg az édesanyámnál lakunk, Paks mellett, innen másfél órányira, de nekünk Értény az otthonunk. Nincsen saját másik házunk, ez az egy házunk volt. Szerencsére volt biztosításunk. Le akarjuk a romokat dózerólni, és egy új házat építeni, de addig is albérletet nézünk itt a településen – mesélt a terveikről Vörös György.

A gyerekeikkel kíméletesen közölték, hogy mi történt.

– Pszichológus segítségét kértük, hogy mit mondhatunk. Tudják, hogy meghalt a Papa, és hogy odalettek a kedvenc játékaik, valamint az egykori otthonukat is megnézhették – mondta Vörösné Kondor Eszter. A gyerekeknek van két kutyája, a fekete Pötyi és a barna-foltos Vacak, mindkét állat etetését a szomszédok vállalták magukra.

A család az értényi önkormányzattól ígéretet kapott arra, hogy ha sikerül a településen albérletet találniuk, abban anyagi segítséget nyújtanak a számukra, ahogy a temetésben is.

– Elvesztettük a Papát, és mindenünket elveszítettük, minden féltve őrzött kincsünket, kétszázezer forint készpénzt, amit a házban tartottunk. Azonban csak egyetlen nap alatt akkora összefogást tapasztaltunk, amelyre nem is számítottunk, ezt ezúton is köszönjük. Szavakkal nem tudjuk kifejezni, mennyire hálásak vagyunk. Kaptunk már pénz-, élelmiszer- és ruhaadományt is – mondta Vörösné Kondor Eszter.

Ha valaki szeretne segíteni a családnak, a károsultak számlaszáma: OTP bank 11773463-00614706, Vörösné Kondor Eszter. A közleményben szeretnénk kérni a felajánló nevét.

teol

Hirmagazin.eu