A kormány a jövő évre 1,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol és tovább csökkenő államadóssággal, amely a ciklus végére hatvan százalék alá süllyedhet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely a lap szombati számában jelent meg.

kecskeNEWSás online

A tárcavezető elmondta, a kormány jövőre is biztonságos növekedést szeretne, céljai között szerepel a több munkahely, a teljes foglalkoztatottság elérése, az adósságállomány csökkentése, kismértékű hiány, továbbá a gazdasági növekedés négy százalék körül tartása.

Kiemelte: a biztonságnak fontos eleme, hogy mind az általános tartalék, mind a hiánycél teljesítéséhez kötött tartalékok értéke a másfélszeresére nő 2019-ben az idei évhez képest.

Varga Mihály elmondta: a következő évi költségvetésben, az uniós és a meglévő hazai beruházási források alapján, durván négyezermilliárd forintnyi fejlesztés fog megvalósulni. Hozzátette, hogy folytatni kell a Modern városok programot, el kell indítani a Modern falu programot, támogatni kell a beszállítói programon, az Ipar 4.0-án és a Jedlik Ányos-terven keresztül azokat az ipari és élelmiszeripari fejlesztéseket, amelyekről már döntöttek.

Jövőre újabb két százalékponttal csökkenhet a szociális hozzájárulási adó mértéke, 19,5 százalékról 17,5 százalékra. Ez a két százalékpontos csökkentés több mint százmilliárd forintot hagy a gazdaságban. A kormány további adókedvezménnyel segíti a családokat, a kétgyermekesek esetében az adókedvezmény mértéke negyvenezer forintra nő – sorolta a tárcavezető.

Szólt arról is, amíg Magyarország nem csatlakozik az eurózónához, addig az első számú feladat, hogy az euró bevezetésének feltételeit teljesítse. „Nem azért, mert csatlakozni akarunk, hanem azért, mert ezek a feltételek ösztönzőek a magyar gazdaságnak. Alacsony államadósság, alacsony hiány, mérsékelt infláció, kedvező kamatkörnyezet. Ezeket kell elérnünk.

Örömmel mondhatom, hogy lényegében minden fontos feltételt teljesít is a magyar gazdaság, ezért beszélhetünk arról a dilemmáról, hogy mikor és hogy éri majd meg az eurócsatlakozás. Egyelőre nem kell sietni

– fogalmazott Varga Mihály.

Forrás: infostart.hu, MTI

ElőzőNem volt az ötöslottón telitalálat tegnap
KövetkezőMegizzasztja az orosz elnök a kínait
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza