A kicsi Kevin két lyukkal a szívében született, ezért komoly beavatkozásokra van szüksége, hogy életben maradhasson.

Az orvosok azt mondták Kisséknek, hogy Kevin azért sírt olyan sokat, mert jön a foga. Később, amikor rosszul lett, kiderült, hogy két lyuk is van a szívén. Azóta a család kórházról kórházra jár.

Hatalmasat tévedtek az orvosok, kiderült, lyukas a magyar kisfiú szíve
Illusztráció.

Most Budapesten töltik mindennapjaikat a kezelések miatt, három másik kicsi gyermekük azonban Toldon maradt nagyanyjukkal. A szülők pedig egy barátnál laknak, de napközben az intenzíven töltik az idejüket – így dolgozni sem tudnak.

„Ez mégsem maradhat így, nagyon hiányoznak a gyerekek és mi is hiányzunk nekik, őket sem szeretnénk elhanyagolni. Ha végre kiengedik a picit, steril szobára lesz szüksége, és közel kell majd maradnunk a kórházhoz, hiszen mindenre eshetőségre fel kell készülnünk – mondta a Blikknek Fruzsi, az édesanya.

A család most közösségi oldalán és ismerőseiken keresztül kér segítséget, hogy valamilyen formában Budapesten lakhassanak.

Amikor kiderült, hogy a kicsi beteg, megoperálták, de kiderült, hogy a tüdejével is baj van. Kevin szívében a fő ütőéren egy szűkület volt, ezt meg lehetett operálni. Ezen felül a szívpitvarok és a szívkamrák között is lyuk van, ez pedig kóros vérkeveredést okoz. A rendellenesség különlegességét az adja, hogy a két szívkamra fel van cserélődve – magyarázta a lapnak dr. Simon Gábor, Kevin kezelőorvosa.
Forrás: Ripost