Ezért az ellenállhatatlan fogásért megéri begyújtani a grill alá.

Hozzávalók 4 adaghoz

8 burgonya

2 kacsamell (4 szelet)

8 sárgabarack

4 ág rozmaring

A sziruphoz

1,5 dl narancslé

2 ek. méz

2 ek. ketchup

2 ek. magos dijoni mustár

Elkészítés

1. A körethez a burgonyát megmossuk és héjában körülbelül 10 perc alatt előfőzzük. Ezután a burgonyaszemeket alufóliába csomagoljuk. Közben a kacsamellet megtisztítjuk és 2×4 centis csíkokra szeljük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, a sárgabarackot pedig megmossuk és kimagozzuk.

2. A sziruphoz a narancslét a felére beforraljuk, majd hozzáadjuk a mézet, a ketchupot, a mustárt és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Néhány perc alatt szirupos állagúra főzzük, majd levesszük a tűzről és félretesszük.

3. Minden kacsamellcsík közepébe fél sárgabarackot és egy darabka rozmaringot teszünk. A húsokat feltekerjük, majd hármasával nyársra húzzuk. Ezután bevonjuk a sziruppal. A nyársakat felforrósított grillen oldalanként 6 percig sütjük úgy, hogy közben folyamatosan kenegetjük a sziruppal.

4. A burgonyákat a nyársak mellet megsütjük. Arra figyeljünk, hogy a kacsamellnek belül “rozénak” kell maradnia, nem szabad túlsütni. A fóliában sült burgonyával tálaljuk.

Elkészítési idő: 60 perc

Recept: Dosso Gabi

Forrás: Blikk.hu