Az RTL Híradó arról számolt be nemrég, hogy voltak, akik jogosulatlanul kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. Ezek olyan személyek voltak, akik hivatalosan még nem jogosultak az oltásra, vagyis nem egészségügyi dolgozók, vagy szociális munkások.

Az RTL Híradóhoz több ilyen esetet is eljuttattak, névtelen formában, miközben arról jelentettek, hogy már a Magyar Orvosi Kamara is tudomást szerzett az esetekről. A szervezet titkára úgy látja, ez nem feltétlen baj, és nem az emberek hibája, akiket szerinte emiatt nem szabad megbüntetni.

Ezzel szemben a minisztériumtól azt közölték, hogy a hatóságok szankcionálni fogják az ehhez hasonló eseményeket. Az RTL Híradóhoz eljuttatok információk szerint többeknek nemcsak regisztrálnia sikerült az oltásra, hanem még be is adták nekik az oltóanyagot, noha egyik olyan csoportba sem tartoznak, amin belül jelenleg oltásokat végeznek.

Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára telefonon keresztül erősítette meg, hogy hozzájuk is eljutottak ezek a hírek. „Akik fölvették ily módon az oltást, azok valahol helyesen cselekedtek. Ez semmiképpen sem azoknak az embereknek a hibája, akik akár soron kívül, vagy nem a megfelelő sorba beállva hozzájutottak az oltáshoz.”

Az a szakember szerint sem mindegy, hogy az oltást kapottak hazudtak-e arról, hogy hol dolgoznak. „Nyilván az utóbbi felveti annak a gyanúját, hogy az illető akkor okiratot hamisított, csalt. De, ha valakihez egyszerűen csak eljutott a hír, hogy levelet kell írni erre és erre a címre, és nem kérdeznek semmit, és adnak egy időpontot, majd ezzel a lehetőséggel élt, akkor nem gondolom bármilyen ilyen irányú felelősség terhelné.”

Ez azonban okozhat problémát a veszélyeztetett csoportban lévők számára, mivel nem azok kapják meg először a vakcinát, akik a legnagyobb veszélyben vannak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt mondta, a honlapon lévő e-mail címen több civil is jelentkezett, de mindenkinek nyilatkoznia kell, hogy valóban az egészségügyben dolgozik, és aki eltér az oltási tervtől, az nemcsak a szabályokat szegi meg, hanem a védekezés sikerességét is veszélyezteti, amit az illetékes hatóságok szankcionálni fognak, legyen szó arról, aki kapta, vagy aki beadta.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi általános hírekről: bűnügy, balesetek, gazdaság, vállalkozás, esélyegyenlőség, kormány, ellenzék, koronavírus, EU, politika, tudomány, kultúra, művészet, bulvár, Insta-hírek, Facebook-hírek, ingatlanpiac, energia, energetika, hungarikumok, magyarok, feltalálók, találmányok, autók, motorok, hajók, csillagászat, űrkutatás, technika, kommunikáció, képek, videók és minden más érdekességek, mintegy 75 tárgyban,  kövesd a Facebook-oldalunkat!

liner

Hirmagazin.eu