Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Figyelem! A kormány több millió magyarnak küld e-mailt: ez áll benne

A kormány e-mailben juttat el felhívást több millió magyar embernek az oltási programmal kapcsolatban. A kabinet a korábban beoltottakat a harmadik oltás felvételére biztatja.

Az e-mailben felhívják az oltottak figyelmét, hogy a védőoltás után kialakuló védettség néhány hónap elteltével gyengülhet. Ez minden vakcinára igaz. Ezért a régebben oltottak számára is kiemelten fontos az ismétlő oltás. Magyarország az elsők között tette lehetővé a harmadik oltás felvételét, és az eddig beoltott 5 millió 950 ezer emberből 1 millió 191 ezren már fel is vették azt. Ők jelentősen védettebbek a betegség súlyos lefolyása ellen.

A kormány javasolja, hogy aki elmúlt 18 éves, és már több mint 4 hónapja vette fel korábbi oltását, jelentkezzen az ismétlő harmadik oltásra is. Ennek beadását a háziorvostól lehet kérni, emellett az interneten is lehet időpontot foglalni valamely kórházi oltópontra. A kormány arra is felhívja a figyelmet, hogy a legnagyobb veszélyben továbbra is a beoltatlanok vannak.

Arra kérjük őket, hogy saját életük és egészségük védelme érdekében mielőbb vegyék fel az oltást. Továbbra is az oltás jelenti a legerősebb védelmet a vírus ellen

– zárul a közlemény.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Magyarországon az óraátállítás 2025-ben is megtörténik. A nyári időszámításra való átállás 2025. március 30-án, vasárnap hajnalban, 2:00 óráról 3:00 órára történik. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon egy órával kevesebb alvást biztosítunk magunknak, de este tovább élvezhetjük a világosabb estéket.

Géza

A női intim higiénia kiemelten fontos az egészség megőrzése érdekében, mivel a nem megfelelő tisztítás irritációhoz, fertőzésekhez és kellemetlen szagokhoz vezethet.. (18+)

Kovács Karolina

Irritáció, fertőzések, kellemetlen szagok. Csak néhány probléma, ami előfordulhat, ha nem sikerül fenntartani a megfelelő péniszhigiéniát.. (18+)

Kovács Karolina
Megszakítás