valasztas2
Forrás: MTI | 2015. 03. 06. 16:11:45

Az április 12-i választás tétje, hogy folytathatjuk-e a munkahelyteremtést a térségben és lesz-e olyan parlamenti képviselője a választókerületben élőknek, aki képes javítani a keményen dolgozó emberek élethelyzetét – jelentette ki a Fidesz megyei választmányának elnöke pénteken Tapolcán.
Kovács Zoltán azt mondta: a Fidesz-KDNP jelöltje, Fenyvesi Zoltán méltó utóda lehet a választókerületet 17 évig képviselő, januárban elhunyt Lasztovicza Jenőnek.

Fenyvesi Zoltán tanárként és iskolaigazgatóként diákok ezreit tanította, emellett évek óta aktív szereplője a helyi közéletnek. Eddigi munkája alapján elmondható, hogy következetesen kiáll majd az itt élőkért az Országgyűlésben – fogalmazott a választmányi elnök.

Véleménye szerint a választókerületnek olyan képviselőre van szüksége, aki képes és hajlandó együttműködni a további munkahelyteremtő beruházások érdekében.

Fenyvesi Zoltán megválasztása egyben kiállás a banki elszámoltatás, a tervezett béremelések, az adókedvezmények bővítése, új óvodák építése, a gyermekek számára biztosított ingyenes étkeztetés és az új otthonteremtési program mellett – emelte ki Kovács Zoltán.

Hozzátette: nem éri meg a szélsőségekre szavazni. A szocialista jelölt ugyanannak a baloldalnak a jelöltje, amely kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség, tönk szélére került a gazdaság és csökkentek a nyugdíjak. „A baloldal álláshalmozó jelöltje emellett felelőtlen is: a MAL Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként sok millió forintot keresett a vörösiszap-katasztrófa idején, de semmit sem tett a cég által okozott katasztrófa elkerüléséért” – mondta. A Jobbik jelöltjéről pedig megjegyezte „nem véletlen, hogy szélsőséges véleményeit töröltette az internetről”.

Fenyvesi Zoltán úgy fogalmazott, április 12-e mérföldkő lesz a választókerület életében „Arról fognak dönteni az itt élők, hogy sikerül-e újabb munkahelyteremtő projekteket megvalósítani, jelentősen csökkenni fognak-e a korán kelő magyarok terhei és javulnak-e az életkörülményeik” – fogalmazott.

A képviselőjelölt azt mondta, folytatni kívánja az elődje, Lasztovicza Jenő által indított fejlesztéseket. Az elmúlt időszakban megújult Tapolca belvárosa, felújították a várost Sümeggel összekötő utat, látogatóközponttal bővítették a tavasbarlangot, megkezdődött a városi strand rekonstrukciója, a tapolcai kórházban pedig 2,3 milliárd forintból indult fejlesztés.

Fenyvesi Zoltán hangsúlyozta, programjának fő eleme a munkahelyteremtő beruházások térségbe vonzása, ezért az Országgyűlésben lobbizna az európai uniós projektekért. „Makacsul fogok dolgozni az egészségügyi fejlesztésekért, a bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítéséért, az iskolák felújításáért, az út- és kerékpárút-hálózat bővítéséért, valamint a tapolcai laktanya ipari parkká bővítéséért” – emelte ki.

A jelölt programjának másik fő pontja, „a keményen dolgozók terheinek csökkentése is”. Ezért, mint mondta, támogatni fogja a béremeléseket, adókedvezményeket és az otthonteremtési programot is.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.

A voksolás hatvan település választópolgárait érinti: szavazhatnak Ábrahámhegy, Ajka, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonrendes, Bazsi, Bodorfa, Csabrendek, Dabronc, Gógánfa, Gyepükaján, Gyulakeszi, Halimba, Hegyesd, Hegymagas, Hetyefő, Hosztót, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Megyer, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nagyvázsony, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Nyirád, Öcs, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sümeg, Sümegprága, Szentbékkálla, Szentimrefalva, Szigliget, Szőc, Taliándörögd, Tapolca, Ukk, Uzsa, Veszprémgalsa, Vigántpetend, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalahaláp, Zalameggyes, Zalaszegvár választói.