Élete meglepetése várta haza a nyaralásból azt a 80 éves, nagy szegénységben élő, beteg vilmányi asszonyt, aki még tavasszal kért segítséget a Facebookon, mivel rendkívül nehéz körülmények között neveli két unokáját.

Drotár Jánosnét még márciusban mutatta be az RTL Klub, a riport után rengetegen segítettek nekik. Pénzt, bútorokat és ruhákat is kaptak, a fiatalokból álló Kívánság Facebook-csoport azonban ennél is tovább ment: leszerveztek neki és unokáinak egy balatoni nyaralást, mivel sem ő, sem a gyerekek nem látták még a magyar tenger.

EKÖZBEN PEDIG A CSAPAT TITOKBAN FELÚJÍTOTTA A DÜLEDEZŐ OTTHONUKAT.

A segítők kicserélték az ablakokat, új ereszcsatornát tettek fel, és új színezést is kapott az épület. Volt, aki építőanyagot, volt, aki a munkáját ajánlotta fel a renováláshoz. Mikor az idős asszony meglátta a változást, elsírta magát.

A család megélhetése azonban továbbra is bizonytalan, havi 80 ezer forintból tengődnek.

magyarzona