Budapest ― Saját mobiltelefonja juttathatja hosszú időre rács mögé Novozánszki Fanni (†24) feltételezett gyilkosát, B. Lászlót.

A férfi jelenleg házi őrizetben van, ügyében már lezárult a nyomozási szakasz, a több ezer oldalas iratanyagot jelenleg az ügyészség vizsgálja.

Ezt követően valószínűleg vádemelés, majd bírósági tárgyalás várható, ahol a bizonyítékok között az egyik legfontosabb várhatóan a férfi telefonja lesz, amit a lány 2017. november 20-i eltűnése előtt és után is használt.

Lapunk már korábban megírta, hogy B. László a fiatal nő eltűnése előtt rákeresett az „elkábítani” kifejezésre, itt azonban nem állt meg, más információkra is kíváncsi volt a világhálóról. Értesülésünk szerint egy héttel az áldozat halála előtt konkrétan a „VV Fanni”, illetve az „autós nyomkövetés” kifejezéseket írta be telefonja internetes keresőjébe.

Két nappal Fanni eltűnése után pedig – amikor feltételezések szerint a lány nagy valószínűséggel már halott volt – a „vízihulla”, illetve „vízi holttest” kifejezések után böngészett.

Ez pont azon a napon volt, amikor a GPS-adatok szerint hosszabb időt töltött el Dunaújvárosnál a Duna-parton.

VV Fannira, a kiadatásra, az elkábításra és a körözésre is rákeresett mobilján a gyanúsított /Illusztráció: Séra Tamás

Ugyanezen a napon még az is érdekelte, hogy melyik országgal nincs kiadatási megállapodása hazánknak, majd Belize-re keresett rá, arra az országra, amelyiknek semmilyen hivatalos kétoldalú kapcsolata nincs Magyarországgal. A november 24-i elfogása előtt pedig többször is felkereste a rendőrség hivatalos oldalát, ahol elsősorban a nyilvános körözések érdekelték.

– A rendőrség nagyon alapos munkát végzett, ezért idáig sem hittem, hogy rossz embert gyanúsítanak Fanni megölésével. B. László telefonos böngészését látva pedig mindenki számára világosnak kell lenni, hogy időben és ok-okozatban minden egybevág. Vagyis mindig pont azt nézi meg a telefonján, amit a logika diktál egy feltételezett elkövető esetében – mondta a Blikknek a Novozánszki család jogi képviselője, dr. Lichy József.

Úgy tudjuk, B. László vallomásában többek között azt állította, hogy az eszméletlen lányt valóban betette az autójába, pár percig furikázott vele, majd átadta egy számára idegen társaságnak. A találkozó helyét is megjelölte, mondván, a három férfival a Rákos-patak mellett találkozott.

A nyomozók négy nappal a lány eltűnése után vették őrizetbe a gyanúsítottat /Fotó: Fuszek Gábor

A rendőrség által felkért szakértő cáfolta B. történetét, mert a telefonja adatainak átvizsgálása után arra jutott, olyan kevés időt töltött el a férfi a megjelölt helyen, hogy annyi alatt képtelenség lebonyolítani egy ilyen procedúrát. A gyanúsítottat ugyanis menekülés közben többen hívták telefonon, így a nem fogadott hívásai alapján utólag is visszakövethető, hogy a csörgés pillanatában pontosan hol tartózkodott.

Máig nem került elő

Novozánszki Fanni két évvel ezelőtt, november 20-án tűnt el. A garázsban készült kamerafelvétel szerint a ValóVilág egykori szereplőjét B. László eszméletlen állapotban az autójába tette. A férfit négy nappal később fogta el a rendőrség. Fanni holtteste a mai napig nem került elő, B. pedig tagadja, hogy ő ölte meg a fiatal lányt.

blikk