Nyilatkozatban szólította fel a kínai hatóságokat kedden az Európai Unió külügyi szolgálata arra, hogy engedjék szabadon Csang Csan újságírónőt, akit előző nap Sanghajban négy év börtönbüntetésre ítéltek, mivel az év elején a vuhani koronavírus- járványkitörés korai szakaszáról tudósított.

A 37 éves nő, akit május közepén vettek őrizetbe, olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást, ezért a bíróság bűnösnek találta „viták szításában és bajkeverésben”.

A közlemény szerint, hiteles források támasztják alá, hogy Csangot fogva tartása alatt kínozták és bántalmazták a hatóságok, egészségi állapota súlyosan romlott, így rendkívül fontos hogy megfelelő orvosi segítséget kapjon.

A külügyi szolgálat felhívta a figyelmet Csü Ven-seng emberi jogi ügyvéd esetére is, akit a Csiangszui Felső Népbíróság december 13-án ítélt négy év börtönbüntetésre, anélkül hogy a tisztességes tárgyaláshoz való jogát biztosította volna. Venseng pályafutása során, több alkalommal képviselte a bíróság elött polgárjogi aktivisták, és a kínai hatósági erőszak áldozatainak ügyét.

Az uniós testület kiemelte: mély aggodalomra ad okot a véleménynyilvánítás szabadságának, és az információkhoz való hozzáférésnek korlátozása, továbbá az újságírók megfélemlítése és megfigyelése, valamint, az jogvédők elleni hatásági elnyomás növekedése a Kínai Népköztársaságban. Felszólította a hatóságokat Csang Csan, Csü Vengsen, és minden jogtalanul bebörtönzött jogvédő, és médiamunkás azonnali szabadon bocsátásra.

A külügyi szolgálat egy következő, kedd délután kiadott közleményében annak a 12 hongkongi állampolgár azonnali szabadon engedésére is felszólított. Őket augusztusban tartoztattak le a kínai rendfenntartó szervek azzal a gyanúval, hogy Hongkongból Tajvanra próbáltak szökni egy motorcsónakkal. A vádlottak pere hétfőn kezdődött a délkínai Sencsenben. Az uniós testület szerint a kínai hatóságok megtagadták a vádlottaktól, hogy ügyvédi képviseletet válasszanak maguknak, perüket a bíróság zárt ajtók mögött tárgyalja. Sem diplomáciai képviselők, sem a fogvatartottak hozzátartozói nem lehettek jelen a tárgyalás folyamán.

Az EU szerint Kína nem tartotta tiszteletben a nemzetközi emberi jogi jogszabályokat, amikor megtagadta vádlottak tisztességes eljáráshoz fűződő jogait.

Az Európai Unió még a héten nagyszabású kétoldalú beruházási megállapodást szándékozik aláírni Kínával. A megállapodásról szóló több éve tartó tárgyalások folyamán az EU részéről, az emberi jogok tiszteletben tartása volt az egyik feltétel Kína felé.

Hirmagazin.eu