Budapest ―Akár egy csepp benzint is képes kiszimatolni Kabos, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) tűzjelző kutyája.

A drótszőrű magyar vizsla már évek óta segíti a tűzoltók munkáját, legfontosabb feladata, hogy kiderítse: az adott tűzesetnél történt-e bűncselekmény.

– Amikor az előző vizslánk, Szikra nyugdíjazása közeledett, direkt egy másik magyar vizslát kezdtünk keresni helyette. Kitűnő orrhasználata, intelligenciája, könnyű irányíthatósága kifejezetten alkalmassá teszi a fajtát erre a munkára – kezdte Leczki Sarolta, az FKI Mentőkutyás Szolgálatának a vezetője. – Kabos 8 hetes kora óta a szolgálattal él, tűzvizsgálatra lett kiválasztva, felnevelve. Mindennap bejárt velünk a városba, különböző helyszíneken játszott, kereste a labdát, hisz a sok játékkal gyakorolja az orrhasználatot, a labdakeresés pedig felkészít a későbbi munkára.

Ha zavaró körülmények között tud koncentráltan játszani, keresni is tud majd – folytatta a szakember. – A tűzvizsgáló kutyák a tűzesetek helyszínének átvizsgálásakor megmutatják a gyújtogatásra alkalmas anyagok jelenlétét. A kutyák kiképzésük során megismerik az öt leggyakrabban használt égésgyorsító anyag szagát, és megtanulják keresni, illetve jelezni is vezetőjük felé. Ilyen égésgyorsító anyag például a benzin, a hígító vagy a petróleum is – árulta el Sarolta.

A gyújtogatás lebuktatása extra adag virslit jelent majd a vizslának

Fantasztikus, hogy az ebek jelezni tudják ezeket az anyagokat, hisz rengeteg zavaró körülmény és szag van a helyszínen. Kabos legjobban a tűzoltókkal szeret dolgozni, még az egyenruhát is felismeri. Számára a keresés játék, de a jutalmat szigorúan elvárja: virsli vagy labda egyaránt jöhet!

Speciális feladatok

A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Mentőkutyás Szolgálatnál háromféle alapfeladatot tanítanak a kutyáknak: fegyelmező és ügyességi gyakorlatokat a vizsgákhoz, illetve speciális keresési feladatokat. Emellett szimatmunkát, romkutatást, területkutatást és nyomkövetést is tanulhatnak a négylábúak.

Forrás: Blikk.hu