Haszontalannak tartja és elutasítja az ukrán válság miatt Oroszország ellen kivetett európai uniós szankciókat az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége (Eurochambres)

– hangsúlyozta az érdekvédelmi szervezet vezetője egy hétfői nyilatkozatában.

Christoph Leitl a normandiai négyek országcsoport (Ukrajna, Oroszország, Németország, Franciaország) vezetőinek az ukrán válság rendezését szolgáló hétfői párizsi megbeszélésére időzített nyilatkozatában kiemelte, hogy az Oroszország elleni európai uniós (EU-) gazdasági szankciók eddig semmiféle hatással nem jártak.

Legfőbb ideje fokozatosan visszavonni a szankciókat, mindkét oldalon” – mondta az osztrák gazdasági szakember a Die Welt című német lapnak, utalva arra, hogy Oroszország egy sor ellenintézkedést vezetett be, például behozatali tilalmat rendelt el az EU-s élelmiszeripar egy sor termékére.

Kiemelte, hogy Európának és Oroszországnak együtt, és nem egymás ellen kell dolgoznia. „Oroszország Európa számára partner, amellyel nemcsak a gazdaság, hanem a politika, a kultúra és a sport területén is párbeszédet kell folytatni” – mondta a 44 európai ország 1700 nemzeti és regionális kereskedelmi és ipari kamaráját összefogó és mintegy 20 millió vállalkozás érdekeit képviselő Eurochambres vezetője.

Az EU 2014 júliusában döntött, hogy Ukrajna destabilizálása miatt szankciókat vezet be Oroszország ellen. Az indoklás szerint Moszkva a nemzetközi jogot megsértve csatolta el a Krím félszigetet Ukrajnától, és szakadár erőket támogat Ukrajna keleti részén. A szankciók hatályát legutóbb júniusban hosszabbították meg, újabb hat hónappal, 2020. január 31-éig.

Hirmagazin.eu