Szakemberek megfigyelték, hogy az embereket egyre korábban támadja meg a demencia, és az utóbbi időben már a negyvenes éveik végén járóknál is egyre gyakrabban diagnosztizálják ezt a problémát.

Egyre több negyvenest ér utol ez a kór

Két évtizeddel ezelőtt még jellemzően a 60-as éveik végén járókat érintette a betegség, újabban azonban – valószínűleg a környezeti tényezők hatására – csendes járványként terjed a fiatalabbak körében is. Amint azt Colin Pritchard, a Bournemouth Egyetem kutatója kifejtette, az elmúlt húsz évben jelentősen megváltoztak a környezeti körülmények, a repülőgépekből és autókból nagyon sok szennyezőanyag kerül a levegőbe, emellett a rovarirtó szerek, illetve az elektronikai eszközök által létrehozott elektromágneses mező is sok kárt tud okozni.

A vizsgálatot a szakemberek 11 éven át végezték 20 fejlett országban, és megállapították, hogy a demencia elsősorban egyes nyugati országokban, a 45 és 74 év közöttiek körében indult emelkedésnek, és nagyobb mértékben érintette a nőket. Összességében a Finnországban élő, 75 év feletti férfiak voltak a legveszélyeztetettebbek, közülük egymillióra 19 987 haláleset jutott, míg például Angliában ugyanez az arány férfiak esetében 6 862, nők esetében pedig 9 144 volt.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy az idősebb korosztály úgy védekezhet a betegség ellen, ha hetente 3-5 alkalommal mozog egy félórát, nem dohányzik, csak kevés alkoholt fogyaszt, viszont sok friss gyümölcsöt és zöldséget eszik.

 

forrás: Nőinetcafe