Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyar autópiacon: a SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten írták alá a SERES Group és a Duna Autó cégcsoport képviselői.

27747
Ez lesz a kedvencünk? Seres névvel jön a Huawei első autója! – Autónavigátor.hu

A megállapodás értelmében a Duna Autó forgalmazni fogja a kínai gyártó NEV (new energy vehicle, új energiákkal hajtott) kategóriába tartozó SERES modelljeit, valamint a DFSK márka hagyományos és elektromos személyautóit és kisteherautóit. Ormos Péter, a Duna Autó csoport vezérigazgatója kiemelte, hogy a csoport stratégiája szerint jelentős szereplő kíván lenni az autóipar átalakulásában Magyarországon. Ennek részeként döntöttek úgy, hogy együttműködnek a kínai gyártóval. A Duna Autó értékesítési portfóliójába így már 27 autómárka tartozik, ebből 4 kínai, és ezek közül háromnak kizárólagos importőrei.

official seres 5 01 scaled 1
Újabb kínai villanyautó márkák érkeztek hazánkba, megjött a Seres és a DFSK

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a SERES Kínában az egyik legnagyobb NEV járműgyártó, amely alkatrészbeszállítóból vált az autóipari technológiai fejlesztések éllovasává. Modellpalettája 2022-re alakult ki, és azóta dinamikusan növekszik, már 70 országban jelen van. A SERES már létrehozta európai központját és egy központi alkatrészraktárt is létesített. Az év során 11 európai országban kezdi meg járműveinek forgalmazását. Magyarországon a tervek szerint az év végéig 4-6 kereskedésben kezdik meg a két márka forgalmazását, és egy év alatt 10-15-re bővülhet a számuk – közölte a távirati iroda.

opera pillanatfelvetel 2024 05 17 054718 www.tiktok.com
A SERES sportautói Porsche színvonalon, töredék pénzért..

A jövő év végére a SERES 1000-1200 jármű eladásával egy százalékos piaci részesedést remél a magyar újautó-piacon. A Duna Autó cégcsoport Ormos Péter tájékoztatása szerint 2023-ban mintegy 6000 autót értékesített. Az előzetes adatok szerint a cégcsoport tavalyi árbevétele elérte az 51 milliárd forintot, az adózott eredmény pedig meghaladja az 1 milliárdot. A Duna Autó Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 2022-ben 38,5 milliárd forint volt a 2021. évi 38,6 milliárd forint után. Az adózott eredmény tavaly 1,24 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 622 millió forint.

Képek: Alamy, Autónavigátor, Villanyautók;

Hirmagazin.eu