Eltűnhetnek a mémek. Az Európai Parlament egyik bizottsága jóváhagyott két szerzői jogi szabályt, amelyek aktivisták szerint jelenlegi formájában megsemmisíthetik az internetet.

Book and Walk

Aktivisták és tudományos vezetők tiltakoznak az Európai Parlament jogi bizottságán már átment két cikkely ellen, amelyek szerintük ellehetetlenítik az internetet és elveszik azt a szabadságot, amit a felhasználók eddig élvezhettek. A testület által elfogadott 11-es és 13-as cikkely drámai változásokat hozhat a világháló működésében.

Szerzői jogi megfontolásokból ugyanis a cikkely

arra kötelezné az összes weboldalt, hogy ellenőrizzék: nem publikáltak-e jogvédett képeket.

Ha az ellenőrző adatbázisban jogvédettként lesz megjelölve valami, akkor azt el kell távolítaniuk. A tervezett rendelkezést szó szerint értelmezve például eltűnhetnek a mémek – amelyek gyakran filmek vagy ismert fényképek manipulálásával készülnek, és amelyeket előszeretettel osztanak meg egymással a felhasználók.

Aktivisták szerint nem lehet bízni a rendszerben, hiszen például a YouTube automata szűrőprogramja is törölt korábban teljesen ártatlan tartalmakat.

Az ötlet azt is előírná, hogy a kisebb oldalak fenntartóinak is olyan komplex rendszert kéne fenntartaniuk, amely átvizsgálná a posztokat. Erre nem mindenkinek lesz meg a pénze és lehetősége, így a kisebb oldalak el is tűnhetnek – figyelmeztetnek a bírálók.

Hirmagazin.eu

A javaslat ellen kikelt egy sor internetes technológiai szakértő – köztük Tim Berners-Lee, akit az internet atyjának is neveznek, és Jimmy Wales, a Wikipédia társalapítója. „A kötelező automata szűréssel a 13-as cikkely példanélküli átalakulást hozhat az internet világába, az innováció és a megosztás nyílt platformjából az automatizált megfigyelés és a felhasználókat ellenőrző eszközzé téve azt” – írták egy nyílt levélben.

A szerzők támogatják a szerzői jogok védelmét, de azt mondják, a bizottság rossz oldalról közelíti meg a kérdést. Az Independent című lap megjegyzi: a szerzői jogi törvények tartalmaznak kivételeket, például a paródiák esetében. Ezek azonban minden EU-országban mások és mások, és az uniform automata rendszerek nem lesznek képesek kezelni a finom különbségeket. Azaz, a biztos, ami biztos elv alapján a legszigorúbb szűrő terjedhet el – és így leáldozhat a mémeknek is – mondja Julia Reda német európai parlamenti képviselő.

A másik vitatott elképzelés, a 11-es cikkely pedig egyfajta adót vetne ki a linkekre, vagyis a hivatkozásokra. Jelenleg a Google és mások megjeleníthetik találataikban egy publikált cikk összefoglalóját és így a felhasználó eldöntheti, hogy bele akar-e olvasni. Az új szabály szerint erre már engedély kell majd, és esetleg fizetni kell érte.

Közel 170 tudós nyílt levélben tiltakozott,

és azt mondta: az új szabály megakadályozná a szabad információáramlást, ami a demokrácia lételeme. Aktivisták most azért kampányolnak, hogy az Európai Parlament utasítsa el a jogi bizottság döntését.

Forrás: MTI, infostart.hu

ElőzőFélelmetes jóslatok: Oroszország és a NATO fegyverkezési versenye.. Oszd meg!
KövetkezőLeszállította a buszsofőr utasát egy idős nénit, mert az megkérte, hogy ne telefonáljon
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza