Egy orvos, aki már nem praktizál, mert lelkileg belebetegedett abba, amit az egészségügyben, azon belül is amit a gyógyszeripari szinteken látott, kitálalt.

Thomas Smith azt állítja, hogy a rák szó valójában nem más, mint egy óriási hazugság. Nincs ilyen szó betegségre. Vagyis máshogy fogalmazva: a rák nem egy betegség.

A tudomány valójában nem ismer ilyen nevű kórságot…

A modern világban egyre inkább terjedni kezdett. Már-már minden szegletébe beférkőzött, és nincs olyan ember, akinek valamilyen szinten ne érintette akár csak családtagjai által is az életét a rák.

A történelem egyik legvitatottabb könyvét, „A világ rák nélkül” című művet talán nem véletlenül nem lehetett nagyon sokáig megjelentetni és kapni a könyvesboltokban. Egyes helyeken és országokban a mai napig nem lehet.

A rákot ugyanis felkarolta a gyógyszeripar, és egy olyan egyfelől pusztító fegyvert, más felől egy aranytojást tojó tyúkot készített belőle, ami alaposan felhizlalta az elmúlt évtizedekben a nagy egészségügyi vállalatokat, cégeket, és létrehozták az egészségügy legnagyobb pénzeket mozgósító és termelő részét, az onkológiát.

A legfontosabb tény, amit tudnod kell a rákbizniszről az az alábbi:

NINCS OLYAN BETEGSÉG, HOGY RÁK! – – állítja Thomas Smith.

A rák ugyanis nem más, mind valaminek a hiánya. Hosszas kutatások igazolták már Thomas Smith előtt is, hogy egyes állatoknál teljesen ismeretlen volt a rák, és voltak olyan törzsek, népcsoportok a történelemben, akik körében szintén nem volt ismert.

Egészen addig, míg át nem tértek a civilizált, modern életmódra, és étrendre.

Állatkert fogságban tartott állatokon is megfigyelték, hogy egyre több daganatos megbetegedés alakult ki közöttük, ami kizárt, hogy véletlen legyen. hamar rájöttek egyes orvosok, hogy a rák nem más, mint a szervezet B17 vitamin hiányában kialakuló kóros állapota.

gyakorlatilag ámokfutás zajlik az egészségügyben. Egy hiányos állapotra kemoterápiával, sugarazással, és különféle barbár műtétekkel „válaszol” az orvostudomány, noha birtokában van annak a ténynek, hogy micsoda is a rák.

De bolond is lenne lelőni a legdrágább aranytojást tojó tyúkját…

Egy orvos megdöbbentő állításai - A rák nem betegség, hanem a gyógyszeripar találmánya!

Tudod, hogy mi az a skorbut? A nagy földrajzi felfedezések korában a „tengeri pestis”-nek nevezett kór tömegesen irtotta a hajók legénységét. Vasco da Gama 1499-es indiai útján legénységének csaknem felét, Magellán több mint felét vesztette el e hiánybetegség miatt.

Csak később derült ki, hogy ez a C-vitamin hiánya miatt fellépő táplálkozási betegség.

Már akkoriban is rengetegen gazdagodtak meg azon, hogy a skorbutot kezelték, mint egyfajta súlyos betegséget, holott ez egy hiányállapot volt. Ugyanezt csinálják ma a legtöbb egykor praktizáló orvos szerint az onkológiában.

A rák tehát egy olyan hiánybetegség, mely a modern, iparosodott civilizációk életvitelének a rákfenéje. A velejárója, ugyanis a modern társadalom B17 vitaminban szegény étrendje megöli az embert.

Egy orvos megdöbbentő állításai - A rák nem betegség, hanem a gyógyszeripar találmánya!

Nem véletlen, hogy a hunzák és az eszkimók – mindkét népcsoport rengeteg b17-et visz be a szervezetébe sajátos étrendje miatt – között mai napig ismeretlen a rák fogalma.

Az egyetlen és legjobb megoldás ezért sokak szerint az étrendben megtalálható B17 megnövelése.

Fontos, hogy olyan dolgokat, növényeket, főleg zöldségeket és gyümölcsöket egyél, amikben rengeteg a B17 vitamin

Egyesek a búzacsíra olajra esküsznek, míg mások meg vannak róla győződve, hogy napi néhány sárgabarackmag megóvhatja őket a ráktól.

Egy orvos megdöbbentő állításai - A rák nem betegség, hanem a gyógyszeripar találmánya!

Megint mások egyszerűen arra esküsznek, hogy nem szabad utófeldolgozott, és iparilag termesztett élelmiszereket fogyasztani.

Bár léteztek kezelések és szerek, melyek során nagy dózisokban hozzájuthatott a szervezet a B17-hez, a gyógyszeripar ezeket a csatornákat szép lassan elzárta, amikor észrevették, hogy az emberek alternatív terápiákban kezdenek részesülni, és felgyógyulnak.

Sokan kérdezik, mi abban a biznisz a rákiparnak, hogy megöli a beteget, ahelyett, hogy a beteg életben maradna, és időnként „visszajárna”?

Kezdetben valóban az volt a cél, hogy megölik a beteget. A haláltól való félelem bárkit megijeszt annyira, hogy mérhetetlen pénzeket fizessen ki az életéért.

Egy orvos megdöbbentő állításai - A rák nem betegség, hanem a gyógyszeripar találmánya!

Az újgenerációs rákkezelések irányvonala ellenben pontosan az, hogy ahelyett, hogy megölnék a beteget, élethosszon át tartó kezeléseben részesüljön, így egész életében fizetheti ezeket a kezeléseket, ha nem akar meghalni.

Mikor élhetünk majd egy rákmentes világban? ha a gyógyszeripar, és az onkológia már hülyére kereste magát rajtunk. Addig ugyanis a kapzsiság és a pénzügyi érdekek gátat szabnak majd minden reménynek.

 

vilagtitkai.com