Dánszentmiklós — Brutális gyilkosság borzolja az apró Pest megyei település lakóinak idegeit: egy középkorú férfit a hétvégén agyonvertek, felakasztottak, majd a holttestét egy szőnyegbe csavarták és felgyújtották.

A borzalmakat a helyiek szerint egy szintén helybéli testvérpár követte el. Elmondásuk szerint azért tört ki a balhé az ismerősök között, mert a fivérekhez költözött férfi nem akarta otthagyni a házat, noha a testvérpár ezt kérte tőle.

– Ami itt történt, egyszerűen hátborzongató! – kezdte az egyik szomszéd, aki sem az arcát, sem nevét nem vállalta, mivel fél a fivérektől. – Az eset szombaton történt. A testvérpár egyik tagja, A. összeveszett a náluk lakó J.-vel – mesélte a helybéli. – A megölt ember korábban a testvérpár apjának a házában lakott feleségével és két fiával. Aztán az asszony otthagyta J.-t, aki ezek után a testvérekhez költözött – részletezte a szomszéd.

A szörnyű gyilkosságot szombaton követték el: a szomszéd szerint halálra verték, majd egy gumibelsővel felakasztották egy fára az áldozatot. Másnap visszamentek a helyszínre, a holttestet egy szőnyegbe csavarták, aztán benzint locsoltak rá és felgyújtották.

– A gyerekekkel jöttünk ki játszani, ám irdatlan bűzt éreztünk. Akkor még fogalmunk sem volt, hogy honnan eredhet. Egy másik szomszéd gyereke szombaton látta is az élettelen testet: szegény kicsi azt hitte, madárijesztő lóg a fáról – szörnyülködött az utcabeli. – Csak vasárnap estére derült ki, hogy honnan jött a szag: akkor a környéket ellepték a rendőrök, a helyszínelők és a tűzoltók. Az egész utcát lezárták – csóválta a fejét a férfi.

Információink szerint a helyszínelés egészen hétfő reggelig tartott.

„A nyomozók egy 40 éves férfit emberölés, testvérét bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe” – közölte kérdésünkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

blikk