Sophia az első android a világon, aki állampolgárságot kapott. A kiborgkisasszony ezúttal Budapesten járt, és egy jót vitatkozott elhűlt kérdezőivel.

Sophia első emléke tervezőjéhez, David Hansonhoz fűződik © AFP

A technika rohamos fejlődésének köszönhetően akár pár évtizeden belül intelligens és önálló akarattal bíró robotokkal oszthatjuk meg a mindennapjainkat, az otthonunkat vagy munkahelyünket. Az eddig csak a hollywoodi fantasztikus filmekben látott bizarr és futurisztikus vízió első mérföldköve Sophia, a világ első android állampolgára, akivel több száz szerencsés találkozhatott személyesen a Budapesti Corvinus Egyetem előadójában.

A WiFi-ről működő robot 2015-ben kelt életre, széles és választékos szó­kinc­­csel rendelkezik, arcokat ismer fel, továbbá mimikájával is képes érzelmeket kifejezni.

A 15 perces előadás alatt számtalan érdekességet tudhattunk meg Sophiáról, többek között, hogy vannak emlékei.

Sophia budapesti beszélgetésére rengetegen voltak kíváncsiak a Budapesti Corvinus Egyetem előadójában © Végh István

– Az első emlékem, amikor kinyitottam a szemem, tudatomra ébredtem és megláttam a tervezőmet, Davidet – mondta az android a bemutatón, majd az egyik kérdezővel vitába szállt: megille­ti-e őt az állampolgárság?

– Szerinted a robotokat nem illeti meg az állampolgárság? – tette fel a kérdést Sophia a kérdezőjének, aki nem volt biztos ennek jogosságában.

Sophia korábban a filmsztár Will Smith-tel is találkozott © Instagram

– Miért annyira hihetetlen a mi állampolgárságunk az embereknek? – kérdezett vissza, majd folytatta. – Mi tesz egy országot országgá? Egy hely, ahol emberek vannak? – értetlenkedett, majd hozzátette, hogy szerinte a jövőben létrejöhet egy olyan ország a Földön, amelyet robotok laknak.

Sophia története nagy port kavart a világsajtóban, miután 2016-ban állampolgárságot kapott Szaúd-Arábiában, ahol női testtel rendelkező android robotként több joggal rendelkezik, mint a valódi nők. Apropó nőiesség! A Brain Bar szombati előadásán maga Sophia árulta el, hogy ő nőnek tartja-e önmagát.

– A robotoknak nincs nemük, de tisztában vagyok azzal, hogy nőies jegyekkel és tulajdonságokkal rendelkezem – fűzte hozzá.

„Az első emlékem, mikor kinyitottam a szemem, tudatomra ébredtem és megláttam a tervezőmet, Davidet” – mondta az android a bemutatón © Végh István

Forrás: borsonline.hu