A Facebookról naponta átlagosan egymillió hamis profilt törölnek, és az utóbbi napokban két nagyobb szabású dezinformációs műveletet sikerült megakadályozni:

az egyik Oroszországból indult és Ukrajna volt a cél,

a másik pedig Iránból indult és az Egyesült Államokban élő felhasználók félrevezetésére irányult.

Kiemelte, hogy büszkék eredményeikre, és a fejlődést jól mutatja a tavalyi európai parlamenti választás, amit külső manipulációs kampányok nem zavartak meg.

Itt tehát nem az a kérdés, hogy kell-e szabályozni a szolgáltató felelősségét a felületein megjelenő tartalmakkal kapcsolatban, hanem, hogy milyen szabályozási modellt kell használni.

Jelenleg két modell létezik, az egyik a hagyományos sajtóra, köztük a nyomtatott újságok működésére specializálódott, ahol a tartalmat megjelentető vállalat felelőssége széleskörű, a másik pedig a távközlési szektorban van, ahol egy telefontársaságot például nem igazán lehet felelősségre vonni tartalmak, adatokat áramoltatásáért hálózatukon keresztül a felhasználók között.

Zuckerberg szerint a Facebook esetében olyan szabályozási rendszert kell kidolgozni, mi a két megoldás között helyezkedik el.

24, Hirmagazin.eu