A IV. Országos Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály (MEKTA) kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai versenyt Veszprém megyében rendezték meg. (2018. 07. 26., csütörtök, Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével szervezte meg a IV. Országos MEKTA versenyt 2018. július 25-én és július 26-án Csopakon.

A 24 órás kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai versenyen 13 megyei rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztálya képviseltette magát, továbbá a Készenléti Rendőrség csapata versenyen kívül vett részt a megmérettetésen.

Az egységeknek nappal és éjszaka összesen nyolc versenyszámban kellett a legjobb tudásuknak megfelelő teljesítmény nyújtaniuk.

A résztvevők a folyamatos terheléssel járó küzdelemben az első napon kombinált lő-, személyvédelmi, elméleti és éjszakai vezetéstechnikai feladatokat teljesítettek.

 

Az úgynevezett taktikai házban egy magasabb szintű képzettséget igénylő intézkedéstaktikai feladatot kellett végrehajtaniuk, az akadálypályán pedig fizikai erőnlétükről és állóképességükről adtak számot.

A második nap és egyben a megmérettetés befejezése a reggeli órákban megrendezett sportfoglalkozással zárult.

Helyezések:

  1. Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapata

  1. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csapata
  2. Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság csapata

A díjakat Lakatos Tibor rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztályának vezetője, dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a verseny támogatói adták át.

 

(Gratulálunk a verseny helyezettjeinek, résztvevőinek és további szakmai sikereket kívánunk! Hirmagazin.eu)

Forrás: police.hu