Home Életmód Gasztronómia, vega Barokk ételfőző fesztivált tartanak Fertődön

Barokk ételfőző fesztivált tartanak Fertődön

hirmagazin_2015-08-04_073428

Harmadik alkalommal rendezik meg az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivált Fertődön, az Esterházy-kastély körül augusztus 14-én és 15-én, az esemény csatlakozik az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampányhoz.
Klötzl Géza elmondta, hogy a program a kultúra, a turizmus és a gasztronómia időutazása a barokk világába, célja pedig, hogy erősítse a pozitív országképet.
A rendezvényen pénteken a Sopron-Fertőd kistérség településvezetői mérik össze gasztronómiai ismereteiket a Polgármesterek Kupáján. Szombaton pedig két kategóriában, az Úri konyha és a Csárdakonyha versenyen indulhatnak a csapatok.
A versenyen az ételek hazai alapanyagokból készülnek, a fűszereket pedig a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjéből szállítják.
A versenykiírás szerint a kategóriákban olyan háromfogásos ételsort kell a csapatoknak összeállítaniuk, amelyek a meghatározott alapanyagokból, a barokk kori főzési technikák és tálalások szerint készülnek. Az ételeket szakmai zsűri bírálja majd el, amelynek tagja lesz mások mellett Esterházy Antal herceg és Esterházy Svetlana hercegné.
A fesztivál idei díszvendége Pápa városa.
A versenyt mindkét nap koncertek egészítik ki, és lesz barokk kori ruházatokat ismertető divatbemutató is.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás