Babos toros

Babos toros

Hozzávalók 8 személy részére:

1/2 kg száraz, fehér gyöngybab,
1/2 kg. savanyú káposzta,
60 dkg sertés csülök,
2 nagy fej hagyma,
5 gerezd fokhagyma,
2 dl paradicsomszósz,
1 kiskanál köménymag,
só, őrölt bors,
1 kanál őrölt pirospaprika,
1 db csilipaprika,
néhány babérlevél,
kevés zsír, vagy étolaj.

Elkészítés:

A babot beáztattam, majd néhány babérlevéllel, sós vízben készre főztem. Ezalatt előkészítettem a többi hozzávalót. A csülköt apró kockákra vágtam, (lehet másféle húst is használni) a hagymát félkarikákra vágtam, a fokhagymát kés lapjával megnyomtam, felaprítottam.

Mikor a bab megfőtt leszűrtem, és közben a hagymát megpároltam kevés zsíron. Megsóztam, hozzáadtam a köménymagot, és kevés pirítás után felöntöttem kevés borral. Belekerült a kockázott hús, és addig pirítottam, míg kifehéredett. Annyi vízzel felöntöttem, hogy éppen ellepje, és pörkölt alapot készítettem belőle. Beletettem a paradicsomszószt is. Mikor már a hús majdnem megfőtt, belekerült a káposzta is, amivel húsz percig együtt főztem. (ha túl savanyúnak találjuk a káposztát, mossuk át, akár többször is!)

Megborsoztam, beletettem az apróra vágott csilit, és az apróra vágott fokhagymát is. Ekkor jött hozzá a főtt bab is, és fedő alatt hagytam, hogy összefőjenek az ízek. Mikor majdnem készen volt, az őrölt paprikát is hozzákevertem, és ismét összeforraltam. jelen esetben, a paprika csak az étel színe miatt került hozzá, az ízén csak keveset finomított. Mindenképpen javaslom a többszöri kóstolást! Minden hozzávaló új ízt ad torosunknak, és a végeredmény egy igen finom, pikáns étel.

Forrás: extremesilverblog

Exit mobile version
Megszakítás