Van néhány név, akik orvosként, fehér köpenyben terjesztik káros eszméiket a koronavírus-járvány kapcsán. A magukat „víruskritkusnak”, vagy „vírusrealistának” nevező fehérköpenyesek ellen eddig csak a közösségi oldalak léptek fel, elérhetetlenné téve jó néhány olyan csoportot és Facebook-oldalt, ahol tízezreknek közvetítették káros tanaikat ezek az emberek.

Feljelentések is születtek az egyik, orvos végzetségű illető ellen, ám ezt a rendőrség elutasította. Most viszont az ügyészség bevetette magát.

A Fővárosi Főügyészség az érintett orvos nevének említése nélkül azt írja:

Két magánszemély bejelentést tett a Magyar Orvosi Kamarához, amelyet a kamara az illetékes kormányhivatalhoz, az pedig a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbított. A feljelentésnek minősülő bejelentések szerint egy orvos végzettségű üzletember a közösségi médiában és egy honlapon – az egyik feljelentő szerint – a koronavírus létét tagadja és – a másik feljelentés szerint – a vírussal kapcsolatban ál-ismeretterjesztést folytat.

A nyomozó hatóság a feljelentéseket elutasította, mivel álláspontja szerint a feljelentett cselekmény nem minősül bűncselekménynek, mivel nem közveszély helyszínén valósult meg.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az elutasító határozatot felülvizsgálva, azt hatályon kívül helyezte és felhívta a rendőrséget új döntés meghozatalára.

Az ügyészség álláspontja szerint a rémhírterjesztés korábbi esete valóban nem valósult meg, azonban körültekintően kell vizsgálni, hogy a Büntető Törvénykönyv 2020. március 31. napja óta hatályos 337. § (2) bekezdése szerinti rémhírterjesztés bűntettének az eljárás megindításához szükséges gyanúja megállapítható-e.

Az új elkövetési magatartás szerint, aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A víruskritikus „orvosok” közül több emberre is ráillik az ügyészség leírása, mármint az, hogy orvos végzettségű, egyben üzletember is. Közülük az egyik olyan, aki még március 30. előtt tett olyan kijelentést, ami kiverte a biztosítékot sokaknál. Dr. Lenkei Gábor mondta a videójában 0 ami nagy „karriert” futott be a neten –, hogy belefeküdhetne egy kád vírusba, akkor sem lenne baja.

Ő orvos végzettségű, üzletember is, és a kijelentése még március 31. előtt született. Igaz, ő is és Tamasi József doktor is tesz azóta is az interneten „vírusrealista” kijelentéseket, illetve doktor Gődény is, csak ő nem orvos, hanem gyógyszerész.

Kapcsolódó:

A Facebook törölte Gődény és Lenkei Gábor csoportjait, az Apaszív egyesület oldalát álhírterjesztés miatt. (Azóta az érintettek új oldalakat készítettek, és tovább terjesztik a „rémhírt”:)

Rengeteg áltudományos, hamis információt terjesztettek, a lépés mindenképp örömteli, de kevés. „Doktor” Gődény oldala egyelőre még elérhető, mint ahogy Tamasi doktor csoportja is, amiben Gődény társa, Tamasi doktor azt hirdette a PCR-teszt kapcsán: a steril mintavevő pálca direkt meg van fertőzve COVID-dal, ezért aki teszteltetni megy magát, az valójában azt kockáztatja, hogy megfertőzik a vírussal. A képernyőfotót korábbi posztjaim között találja oldalamon.

A fentiek ellenére azért egészen abszurd, hogy a Facebook számos esetben még teret ad a társadalomra veszélyes összeesküvés-elméleteknek, de az is szomorú, hogy ilyen közveszélyes rémhírterjesztés miatt az orvosi kamara nem zárta ki soraiból Tamasi doktort. Reméljük, mindkét oldalról további lépések jönnek majd.”

Egyébként az Apaszív egyik csoportja még elérhető, vélhetően több is volt nekik. Megszüntették viszont a „Koronavírus pánikot csillapítók csoportja” nevű, csaknem 30 ezres tagságot számoló csoportot, ezt már nem lehet elérni a Facebookon.

Dr. Novák Hunor lementette Tamasi doktor oldalának azt a kommentjét is korábban, melyben azt állítják, hogy a PCR teszteléshez való pálcikák eleve fertőzöttek. Az ilyen és hasonló kommentek, megnyilatkozások vélhetően hozzájárultak ahhoz, hogy a Facebook törlte az oldalakat, legalábbis egy időre elérhetetlenné tette, azt ugyanis a Facebooknál sosem lehet tudni, mi lesz ezeknek az oldalaknak és csoportoknak a jövője.

Büntette tehát a Facebook a fentebb említett 30 ezres vírustagadó közösséget, Lenkei Gábor sok követővel bíró oldalát és a „Normális élethez ragaszkodók” nevű csoportot, melyen dr. Gődény György gyógyszerész híveinek posztjait lehetett megtalálni. Ez is egy nagy, több, mint százezres közösség volt.

Mint ismert, a maszktagadók, vírustagadók hangadója, Dr. Gődény gyógyszerész és társai nemrég maszkellenes tüntetést is szerveztek Budapesten, előtte hasonló témájú konferenciát, mely ellen még az Orvosi Kamara is felemelte a hangját.

blikk

Hirmagazin.eu