Az utca lakói régen nem csak a tévé előtt találkoztak, hanem esténként akár egy szalonnázás erejéig is összejöttek.
Valakinek mindig volt jófajta szalonnája, és ilyenkor nem sajnálta – hozott annyit, hogy mindenki nyársára tűzhessenek egy darabot.
A másiknak volt hagymája, paprika, paradicsom, ő azt hozta át egy tálban.
Volt, aki borral állított be, vagy akár benyúlt a zsebébe, és hozott egy-két családi sört, vagy szörpöt, a házaknál meg mindenkinek volt szódás szifonja, készítették a szódát hozzá nagyban.
Közben, ha eszébe jutott valakinek, hogy van ám még kolbász a padon, vagy már a hűtőben, akkor hazaszaladt, hogy még finomabb legyen az étel.
Aztán előkerült egy kis sütemény is, mindig volt egy háziasszony aki az édességre is gondolt.
A szalonna darabolása, a finomságok feltűzése, a köztes beszélgetések, nevetgélések összekovácsolták a csapatot.
Akkoriban egy utcában az emberek ismerték egymást. Tudták, hogy ki lakik a harmadik házban, sőt, nemcsak tudták, hanem szinte napi kapcsolatban voltak vele.
Tudták, ha valakinek öröme volt, vagy bánata, és a maguk módján mellette voltak.
Ha valakinél gyermek született, vagy keresztelő volt, netán lakodalom, arra a szomszédok is hivatalosak voltak.
Nem voltak barátok, de jó ismerősök – és jóban-rosszban összetartottak…
….. És tudták egymásról, hogy ki kicsoda, és persze azt is, hogy mennyit ér…
hireimma, Hirmagazin.eu
