A fiatal lánynak sokáig nem volt önbizalma külseje miatt, ezért mindig smink alá rejtette bőrét. Ma már büszkén mutatja meg festetlen arcát.

A pennsylvaniai Tiffany Taylor bőrén először 14 éves korában jelentek meg apróbb, fehér foltok. Nem sokkal később a melanintermelés rendellenességével, pigmenthiányos területekkel járó betegséget, vitiligót diagnosztizáltak nála.

Az évek múlásával egyre több halvány folt jelent meg a testén, amiket mindenáron igyekezett elrejteni, mert aggasztotta, mit szólnának az emberek a külsejéhez.

Esküvőjén is büszkén mutatta meg vitiligóját

Hosszú időn keresztül vastag sminkréteggel takarta el vitiligóját, hogy környezete ne szerezhessen tudomást róla. Egyáltalán nem szerette külsejét, komoly önértékelési problémákkal és önbizalomhiánnyal küzdött, mindez pedig az élete minden területére, köztük a párkeresésre is kihatott.

Úgy vélte, nem elég vonzó ahhoz, hogy rátaláljon a szerelem, és akárhány bókot is kapott másoktól, rögtön arra gondolt, hogy ezek közül egyik sem őszinte.

Három évvel ezelőtt azonban nagy döntésre szánta el magát, két éve pedig az igazit is megtalálta: esküvőjükön büszkén mutatta meg magát úgy, ahogyan korábban nem merte.

Tiffany - balra - sokáig egyáltalán nem merte felfedni valódi külsejét. Hosszú időt töltött azzal, hogy vastag festékkel takarja el a pigmenthiányos foltokat.

Tiffany – balra – sokáig egyáltalán nem merte felfedni valódi külsejét. Hosszú időt töltött azzal, hogy vastag festékkel takarja el a pigmenthiányos foltokat. Fotó: Instagram/i.tiffanytaylor
femina