Alvásra már nincs idő, így egyre többen próbálják energiaitalokkal fokozni a teljesítményüket vagy épp elnyújtani a bulit.

A fiatalok egy része reggelire is ezt issza, nem törődve a súlyos következményekkel. Anglia egyes áruházaiban már nem is vásárolhatják ezeket a termékeket 16 éven alattiak, nálunk azonban egyelőre csak az iskolákból sikerült kiszorítani.

Tutti-frutti illatú, fémdobozos teljesítménynövelő, aminek íze legalább annyira mű, mint az illata, a fiatalok mégis tonna szám döntik magukba. Akkor is, ha valójában már messze nem olyan élénkítő, mint korábban. Az energia­ital-függőség eközben szépen kitermeli a jövő magas vérnyomásos és szívproblémákkal küzdő betegeit. A kockázatokkal azonban kevéssé foglalkoznak azok a tizenévesek, akik még nem látták be, hogy sajnos nem elpusztíthatatlanok. Ellenben fáradtak, és erre olcsó és gyors megoldást kínálnak a többféle ízben kapható, vitaminos, az egészségesség látszatát keltő energia­italok. Egy 2010-es felmérés szerint például a 10–14 év közötti magyar gyerekek ötöde iszik energiaitalt reggelire. „Engem te szoktattál rá” – mondja egy fiatal srác a vonaton, miközben a mellette lévő lányra mutat. Budapest felé tartunk, a kiránduló, 11. osztályos fiatalok pedig még heverik az előző napi dorbézolást. Előkerül a csipsz, a csoki és a kihagyhatatlan energiaital is. Idővel beszélgetni kezdünk, szóvá is teszem, hogy „az a cucc” károsabb, mint gondolnák, de nem érzem, hogy a szavak célba érnének. Talán később – reménykedem. Meg abban is, hogy ők nem viszik túlzásba, mert értelmes, jópofa srácoknak tűnnek. Sajnos vannak, akik nem kapcsoltak időben. Néhány éve egy 28 éves angol férfi, Martin Bowling kapott szívrohamot, mert túl sok ilyen italt döntött magába. Akkor úgy nyilatkozott a Daily Starnak: hét éve kóstolta először az energiaitalt, majd fizikailag és mentálisan is függővé vált, naponta több dobozzal fogyott. Idővel állandó fejfájás, fülzúgás és szédülés is kínozta, de még akkor sem állt le. Pedig aludni sem tudott, olykor éjszaka is innia kellett, mert nem bírt meglenni nélküle. Egy Madridban végzett kutatás szerint gyakran az energiaitalok állnak az egészséges fiatal felnőttek hirtelen szívhalálának hátterében is, mivel súlyosbíthatják a rejtett szívbetegségeket.

Állandó stresszben

„A fiatalok gyakran el sem árulják az orvosnak, hogy energiaitalokat fogyasztanak, még akkor sem, ha valamilyen szívprobléma miatt már ellátásra szorulnak” – mondja Ofner Péter kardiológus, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főorvosa. Szerinte mindenkinek tisztában kellene lennie a kockázatokkal, de a legtöbben nem tudják, mit okozhat egy-egy ilyen ital. Az első számú hatóanyaguk a koffein, de egy energiaital egyenértékű lehet akár több kávé elfogyasztásával is. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság korábbi mérései szerint az instant kávék csészénként 40-50 milligramm koffeint tartalmaznak, az őrölt kávéknál 77–133 milligram­mot mértek, miközben egy félliteres Monster energiaital koffeintartalma a címke szerint 160 mg. Vagyis, háromszor olyan erős is lehet, mint egy instant kávé. Sokan pedig akár kettőt-hármat is megisznak egy nap, mert ezek az italok hamar függőséget alakítanak ki. Sokan képtelenek felébredni nélkülük. A koffein emeli a stresszhormon szintjét és egyfajta túlélési mechanizmusra készteti a testet. Fokozza a szívverést, növeli a koncentrációt és a vese működését, így vízhajtó hatással rendelkezik. A túladagolása azonban komoly mellékhatásokat okozhat. „Sok fiatal az edzettsége, fizikai teljesítőképessége fokozására használja az energiaitalt, de mivel ez vízhajtó és az edzés során is izzad az ember, könnyen kiszáradnak. Eközben a szív- és érrendszer is fokozott terhelésnek van kitéve a szapora pulzus miatt. A vérnyomást is megemelik ezek a termékek, akik pedig hajlamosak a magas vérnyomásra, azoknál könnyen kialakul a betegség. Egyesek nem is tudják, hogy valamilyen alapbetegségük van, ami a koffein túlfogyasztása miatt aktivizálódik. Ilyen például a szívritmuszavar, amire aztán életük végéig gyógyszereket kell szedni” – mondja Ofner Péter. A koffein mellett az energiaitalok korábban taurint is tartalmaztak, ami egy serkentő hatású aminosav, növeli a víz és az ásványi sók arányát a vérben. A 2011-es „csipszadó”, vagyis a népegészségügyi termékadó azonban a taurintartalmú üdítőkre 250 Ft/l adót állapított meg, így a gyártók többnyire kihagyják a termékekből vagy mással próbálják helyettesíteni. Az Index például korábban arról számolt be, hogy a HELL-nél az inositol nevű anyagot alkalmazzák, amelyről állították: hatása a taurinéval egyenlő. Ezt azonban nem sújtja az adó.

Enélkül nem buli a buli?

A fiatalok egy része nemcsak az edzéseken, hanem a szórakozóhelyeken, bulikban is egymás után dönti le az energiaitalokat, általában alkohollal keverve. Ez azonban két egymással ellentétes hatású ital. Ofner Péter szerint a kezdeti feldobottság után hamar kialakulhat egy szinte letaglózó fáradtságérzés. „Olyan, mintha egyszerre lépnék a gázra és a fékre autóvezetés közben. Az alkohol tompítja a szervezetet, míg az energiaital felpörgeti. Ez a kettősség pedig megviseli a testet” – hangsúlyozza a kar­­di­o­lógus. Az energiaitalok káros hatásaira évek óta próbálják felhívni a figyelmet a szakemberek, de az üzenet nehezen jut el a fiatalokhoz. Angliában tavaly felmerült, hogy betiltják a 18 év alattiak számára az energiaitalok árusítását, de végül nem sikerült megvalósítani a tervet. Pedig Ofner Péter szerint kifejezetten értelmes lépés lenne ilyen életkori korlátozást meghatározni. Emellett persze meg kell értetni a fogyasztókkal azt is, hogy milyen kockázatokat vállalnak azzal, hogy ilyen termékeket isznak. „Nem lehet sokáig kiváltani a pihenést és az alvással töltött időt ilyen italokkal, mert azt a szervezet sínyli meg. A túlfogyasztás mérgezéses tünetekhez is vezethet, még az egészséges embereket is megbetegítheti” – szögezi le a kardiológus. Annyival azonban mégis jobb a helyzet a szigetországban, hogy ott a brit fiataloknak a Tesco, az Aldi és a Lidl boltjaiban is igazolniuk kell, hogy betöltötték a 16. életévüket, ha energiaitalt vásárolnak. Más boltokban azonban olcsón hozzáférhetőek ezek a termékek, előfordul, hogy négy doboz mindössze egy fontba kerül. Vannak üzletek, amelyek követnék az angliai példát: tavalyi hír volt, hogy „a vásárlói igények figyelembevételével” a magyarországi Lidl is vizsgálja a szigorítás lehetőségét.

Jövedelmező üzletág

Tizenöt éve, mikor még csak néhány nagyobb és drágább energiaitalt lehetett kapni az országban, mint a Red Bull vagy a Bomba, még nem itta szinte mindenki úton-útfélen ezeket a termékeket. Aztán idővel a nagyobb üzletláncok is rájöttek, hogy ebben bizony van pénz, és elkezdték piacra dobni a saját márkás, olcsóbb energiaitalaikat. Nem volt többé akadály az ár azok számára, akiket korábban visszatartott a termékek drágasága. Szépen fejlődik is a piac, ahogy az a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) honlapján közzétett jelentésből is látszik. Eszerint ugyan a termékekhez iskolai büfékben és iskolákban található ital­automatákban már nem lehet hozzájutni, de a fiatalok változatlan lelkesedéssel vásárolják azokat a boltban. Az energia- és sportital forgalma a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe szerint például 2014 decembere és 2015 novembere között meghaladta a 20 milliárd forintot. A felmérések szerint a legnagyobb vásárlói erőt, illetve fogyasztói kört a 15–25 év közötti fiatalok teszik ki, akik számára az energiaitalok már mindennapi fogyasztási cikké váltak, nagyon gyakran a frissítő üdítő alternatívájaként fogyasztják. Akkor is, ha valójában ezek nem arra hivatottak, hogy a szomjat oltsák, és nem egészséges sokat inni belőlük.
nepszava