A gyömbért évszázadok óta alkalmazzák mindenféle betegségre. Egészségvédő hatását többek között az antioxidánsoknak köszönheti, csillapítja a hányingert és csökkenti a gyulladást.

Használhatjuk étvágytalanság ellen, de ha mozgásszervi betegségben szenvedünk, akkor is bátran fordulhatunk hozzá, mivel egy remek fájdalomcsillapító gyógynövényről van szó. A gyömbérnek nagyon sok egészségügyi előnye létezik, mutatjuk is, melyek ezek.

A téli időszakban jól esik egy csésze forró gyömbértea. Egyrészt stabilizálja a szervezetünk állapotát, másrészt segít melegen tartani a testünket. Megfázáskor és influenza idején is érdemes rendszeresen kortyolgatni gyömbérteát, mivel segíthet a betegségek megelőzésében.

A gyömbér jót tesz a szívnek, hiszen csökkenti a koleszterinszintet és mérsékli a vérrög kialakulásának kockázatát. A fehérvérsejtek segítenek megvédeni bennünket a különféle kórokozóktól, például a vírusoktól és a baktériumoktól. Azonban, ha az immunrendszer nem működik megfelelően – például gyulladás alakul ki a szervezetben -, akkor autoimmun betegségről beszélünk, hiszen ilyenkor az immunrendszer a saját sejtjei, szövetei ellen fordul. A gyömbér azonban gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, illetve sok antioxidánst is tartalmaz, amelyek együttesen segítenek kordában tartani a szervezetben kialakuló gyulladást.

A gyömbér gyulladáscsökkentő hatása az agy működését is támogatja, hiszen a kutatások során bebizonyosodott, hogy eredményesen javítja a kognitív funkciókat.

Sokan szenvednek emésztési zavaroktól – a gyömbér azonban jó alternatíva lehet az emésztési problémák kezelésére, megakadályozza a kialakulásukat, de még hányinger ellen is bevethető ez a csodálatos gyógynövény.

A gyömbér védelmet jelenthet a máj számára a káros hatású vegyi anyagokkal szemben és segít kiüríteni a szervezetből azokat az anyagokat – gyógyszereket, nehézfémeket –, amelyek májkárosító hatással rendelkeznek.

A gyömbérnek baktérium- és vírusellenes hatása is van, illetve nagyon hatékony az ízületi gyulladás kezelésében. A gyömbér, a fahéj és a szezámolaj hármasának rendszeres fogyasztása nemcsak a gyulladás csökkentésében vesz aktívan részt, hanem az ízületi merevség csillapításában is nagyon hatékony.

Hirmagazin.eu