A fiatalokkal kezdené az oltást egy brit tudós

Az európai oltási stratégiát sok szempontból érik bírálatok. Az egyik az, hogy ki és mikor kapjon először oltást. Stefan Grobe a Leicesteri Egyetem klinikai virológusát, Julian Tange-t kérdezte az ügyről.

– A legutóbbi véleménycikkében azt írta: el van rontva az oltási stratégia, amiért nem a fiatalokkal kezdik a folyamatot, hanem az idősekkel és az egészségügyi dolgozókkal. Mik az érvei?_

– Szerintem a fiatalok immunizálásával lehetne megvédeni az időseket. Hiszen ha a fiatalokban nem lesz nyoma a vírusnak, akkor az idősekre sem jelent majd ez veszélyt. Ráadásul ha őket oltjuk be először, visszatérhetnek a gazdaságba, kinyitják a boltjaikat, üzleteiket. Ezeket a szolgáltatásokat az idősek is használják természetesen. Ha őket immunizálják, akkor a virus nem tud majd továbbterjedni az idősebbekre. Ez pedig egyszerre oldja meg a gazdaság, a szolgáltatóipar, valamint az iskolák és az egyetemek problémáit.

– Ön szerint a fiatalok előnybe hozása nem érinti hátrányosan az idősebbeket. Miért gondolja így?

– Ha immunizálni akarjuk az idősekre veszélyt jelentő forrásokat, akkor kiderül, hogy ez a forrás a gyerekek és a fiatal felnőttek körében van. Ha őket beoltjuk, és ők visszatérnek a munkájukhoz, már nem jelentenek majd veszélyt az idősebbekre. Ennek az az oka, hogy jóval kevesebb virus keringene ebben az esetben a társadalomban. Ez így egy kétélű fegyvert jelentene: megvédnénk az időseket, miközben a fiataloknál kivonnánk a vírust a lakosság köréből. Így az idősek számára dupla védelem valósulna meg, hiszen ezután természetesen a vakcinát is megkapnák. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a fiatalok kitettségére kell előbb megoldást nyújtani, mert nekik több társadalmi kapcsolatuk van, így jobban terjesztik a vírust.

– Az otthon rekedt családok nehezen tudják lefoglalni a gyerekeket és a tiniket. Ez kemény helyzet a fiataloknak. Ön szerint lesz ennek hosszútávú hatása a gyerekekre?

– Eddig vegyes beszámolók érkeztek hozzám. Azok a gyerekek, akik jó számítógépes háttérrel és jó internetes kapcsolattal rendelkeznek, ők jól vannak. Hozzá vannak szokva ugyanis a hálózati játékokhoz, a cseteléshez, nem úgy, mint a hátrányos helyzetben lévő gyerekek, akiknél nincs otthon több laptop, iPad. Ők nincsenek hozzászokva az internetes kommunikációhoz, inkább a személyes jelenlét dominál náluk. Hiszen így nőttek fel. Vagyis ha egy nagyon digitalizált háztartásban nőnek fel, akkor nem lesz nagy gond. A gyerekek szeretni fogják az internetes közeget. De más környezetben ez nagyon idegen lesz számukra és akár traumát is jelenthet majd nekik, vagy a szüleiknek ez a helyzet.

euronews

Hirmagazin.eu