Korlátozhatjuk és meg is tilthatjuk egészségügyi adataink kezelését!

EZEKET A LÉPÉSEKET CSAK AZOKNAK KÖZÖLJÜK TÁJÉKOZTATÁSKÉPPEN, AKIK KORLÁTOZNI VAGY TELJESEN TILTANI SZERETNÉK EGÉSZSÉGÜGYI ADATAIK HOZZÁFÉRHETŐSÉGÉT, ORVOSOK, PATIKUSOK, NŐVÉREK SZÁMÁRA!

2018. július 1-től egy olyan rendszer lép életbe az egészségügyben melyben már rengeteg adatot fognak mindenkiről feltölteni! Ezek között lesznek akár sokaknak kínos pontok is, például, hogy dohányos-e, milyen keresőtevékenységet folytat, milyen nemi életet él, hány partnere volt eddig stb!Ezek is mind az elektronikus térbe lesznek feltöltve az összes felírt gyógyszerünk, kezelésünk, műtétünk, betegségünk mellé, így egy rendkívül átfogó képet kaphat rólunk egyetlen pillanat alatt például a kezelőorvosunk! Akit ez zavar az részben vagy egészben korlátozhatja adatait!Megmondhatja ki és milyen adatokhoz férhet hozzá!

Nos ehhez a tiltáshoz illetve korlátozáshoz adunk egy kis útmutatást!

NÉZZÜK MEG RÉSZLETESEN A RENDSZERT:

Digitális Önrendelkezés

Az Ön EESZT-be kerülő egészségügyi adatait és dokumentumait csak a háziorvosa és kezelőorvosa láthatja. A gyógyszertári rendszerek csak a receptadatokat érhetik el. Önnek módjában áll szabályozni és nyomon követni az egészségügyi adataihoz történő hozzáféréseket.

Mire jó a digitális önrendelkezés?

Milyen ügyeket intézhet a digitális önrendelkezés keretében?

Rendelkezési állapotok

Hogyan önrendelkezhet?

24 órás engedély a kezelőorvosnak

Mire jó a digitális önrendelkezés?

Beállíthatja, hogy milyen EESZT esemény kapcsán kér értesítést a rendszertől Folyamatosan követheti, ki kért hozzáférést az Ön adataihoz Lehetőséget ad Önnek, hogy az EESZT által kezelt egészségügyi adataihoz történő hozzáférés szabályozza Az egészségügyi adatokkal kapcsolatos digitális önrendelkezés az állampolgároknak joga és felelőssége. A személyes adatok védelme érdekében a rendszer lehetőséget biztosít minden állampolgárnak, hogy a jövőben az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT-be) bekerülő adatainak hozzáférését szabályozza. A digitális önrendelkezés lehetőségét az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 2015. évi CCXXIV. törvényben módosított rendelkezések teszik lehetővé.

Az ellátásunkat végző orvosok számára megjelenített adataink függnek az önrendelkezésünk során tett beállításainktól, engedélyeinktől, illetve korlátozásainktól. Az önrendelkezés során tehát járjunk el körültekintően és felelősen.

Milyen ügyeket intézhet a digitális önrendelkezés keretében?

Értesítési beállítások megadása, illetve módosítása Itt megadhatja azt az e-mailcímet, amin írásos értesítéseket fogad a rendszertől és kérheti, hogy Önnel kapcsolatos adat vagy dokumentum EESZT-be kerüléséről, vagy azokhoz kért hozzáférésekről értesítést kapjon a megadott elérhetőségre. Értesítési beállítások lekérdezése Önrendelkezési állapotok beállítása Naplóadatok lekérdezése Itt megtekintheti az Önnel kapcsolatos EESZT műveletek (lekérdezések, adatok és dokumentumok bekerülése) idősoros listáját.

A listát időtartam megjelölésével szűrheti. A naplóban láthatja: művelet időpontját műveletet végző orvos nevét művelet egyedi azonosítóját műveletet végző intézmény és szervezeti egység nevét művelet jellegét művelet DÖR érintettségét (pl. a hozzáférés engedélyezésre került-e vagy sem) mely dokumentumokra vonatkozott a művelet műveletazonosító kódot Korlátozásról való tájékoztatás beállítása Eldöntheti, hogy kezelőorvosa kapjon-e információt arról, hogy érvényben vannak olyan rendelkezései, amelyek korlátozzák számára az Ön egyes adataihoz való hozzáférését.

Rendelkezési állapotok

Alapállapot

Az Ön egészségügyi adataihoz eleve korlátozott a hozzáférés, alapállapotban csak a kezelőorvosa vagy a kezelésében résztvevő orvos férhet hozzá a kezelés ideje alatt.

A legérzékenyebb egészségügyi adatait pedig kizárólag az adott szakterület orvosai láthatják: pszichiátriai, addiktológiai, szexuális úton terjedő és HÍV/AIDS betegség dokumentumai..

Ezt módosíthatja tiltás vagy engedélyezés irányába is.

Fontos! – egyedi szabályokkal bármikor felülírhatja az alapállapotot, de ide visszatérve, vissza is állíthatja, így érvényteleníti a máshol beállított szabályokat.

Szabályozott állapot

Egyszerűsített rendelkezések: Adott kategóriák dokumentumait:

korlátozza = egyetlen lekérdező sem férhet hozzá; engedélyezi = minden lekérdező számára elérhetővé teszi; tiltja, de szakmai egyezés esetén engedélyezi = csak az adott ellátás orvos-szakmai kategóriájába tartozó orvosok láthatják. Fontos! – ha korábban az alapállapot volt érvényben, és itt rendelkezéseket tett, akkor átlép a szabályozott állapotba.

Fontos! – az EESZT által használt kategóriák nem fedik le az ellátó hálózatban keletkezett összes betegséget és az összes dokumentumot. Kategórián kívül eső adatokról a részletes rendelkezések között a dokumentum forrása szerint rendelkezhet.

Részletes rendelkezések: összetett rendelkezéseket adhat meg lekérdezőkre, dokumentumtípusokra, betegségkategóriák adataira és objektum forrására

korlátozhat = tiltást meghatározó szabályokat fogalmazhat meg; engedélyezhet = kivételeket határozhat meg – az itt megfogalmazott szabályok alapján már meglévő, vagy későbbi tiltás esetén is hozzáférést biztosíthat egyes orvosoknak. Fontos! – az itt meghatározott rendelkezések között ÉS kapcsolattal összetett szabályrendszerek is meghatározhatóak.

Példa 1: Tiltom a Példa Kórház Belgyógyászati Osztálya számára a nőgyógyászati kategóriába tartozó kórtörténeti dokumentumaimhoz való hozzáférést, ha azok a Minta Kórház Nőgyógyászati Osztályáról származnak.

Példa 2: Engedélyezem Dr. Orvos Gábornak (pecsétszám:12345) az addiktológiai kategóriába tartozó kórtörténeti dokumentumaimhoz való hozzáférést, ha azok a Példa Kórházból származnak.

Példa 3: Tiltom a Példa Kórház minden dolgozója számára, hogy bármely kórtörténeti dokumentumomhoz hozzáférjenek.

Példa 4: Engedélyezem Dr. Orvos Gábornak (pecsétszám:12345), hogy a Példa Kórházból származó összes dokumentumomhoz hozzáférjen.

Tiltó állapot

Minden ellátó oldali felhasználó számára megtiltja, hogy az EESZT-be került adataihoz hozzáférjenek.

Fontos! – a felsorolt 3 féle állapot szabadon átjárható, korlátlan számban és irányban.

KIVÉTELEK!

Nem hozhat rendelkezést a még kiváltható e-Recept és a még érvényesíthető e-Beutaló dokumentumaira. Sürgősségi ellátás esetén: jogszabályban meghatározott sürgős szükség által indokolt esetben az ellátó orvos bármilyen rögzített szabály ellenére hozzáférhet az Ön adataihoz, amit a rendszer minden esetben naplóz, így utólag ennek indokoltsága ellenőrizhető.

Hogyan önrendelkezhet?

A digitális önrendelkezés az EESZT lakossági portálján tehető meg: www.eeszt.gov.hu

A belépéshez szüksége lesz érvényes TAJ számára, valamint személyes ügyfélkapujához tartozó felhasználói nevére és jelszavára.

Amennyiben nem rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel, tájékozódjon az igénylés menetéről és regisztráljon.

Személyes ügyintézés

Az önrendelkezésre a Kormányablakoknál személyes ügyintézés keretei között is lehetőség nyílik. Ehhez szüksége lesz a TAJ kártyájára, valamint egy személyazonosságát igazoló okmányra (személyi igazolvány, jogosítvány, vagy útlevél).

Az alábbi ügyeket intézheti:

saját adataihoz való hozzáférésre vonatkozóan tehet rendelkezést (nyilatkozhat); értesítési beállítások megtételét vagy módosítását kérheti; az adatkezelési műveletekről kérhet tájékoztatás az adatkezelési naplóból. A kormányablakokról, azok elérhetőségéről és nyitvatartásáról a következő oldalon tájékozódhat: www.kormanyablak.hu

24 órás engedély a kezelőorvosnak

Amennyiben a digitális önrendelkezés keretében beállított korlátozások ellenére kezelőorvosának adott vizsgálat, vagy kezelés miatt szeretne engedélyt adni, hogy megtekinthesse az Ön betegadatait és dokumentumait, akkor számára adhat adott naptári napra szóló 24 órás engedélyt. Ezt megteheti a digitális önrendelkezés felületén, a Lakossági portálon (eeszt.gov.hu), vagy helyben, az orvosnál írásban is megadhatja az engedélyt. Törvényes képviselő is megteheti ezt a vizsgálat helyszínén.

Az írásban adott 24 órás engedélyhez itt érheti el a letölthető és nyomtatható dokumentumokat:

Nyilatkozat: amennyiben a saját EESZT-ben őrzött betegadataihoz és dokumentumaihoz ad hozzáférést adott kezelőorvos számára, meghatározott naptári napra a digitális önrendelkezési korlátozásai ellenére Jegyzőkönyv: ha a 24 órás kezelőorvosi hozzáférést olyan személy betegadatainak és dokumentumainak elérésére adja meg, akinek törvényes képviselőjeként jár el.

Forrás: e-egeszsegugy.gov.hu