Zacher Gábor az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt. A toxikológus szerint el kellene felejteni az idei karácsonyt, „hogy legyen jövőre is karácsony”.

„Hogy ne arról szóljon a történet, hogy azokat gyászoljuk, akik azért mennek el, mert nem tartjuk be tulajdonképpen a szabályokat, mert azért látni ilyet”

– fogalmazott.

A toxikológus elmondta, a tegnapi futása során is látott egy 30-40 fős csoportosulást, az emberek forralt bort ittak, beszélgettek, dohányoztak, és persze, maszk nélkül voltak.

„Nem értem, hogy emberek hogyan lehetnek ennyire stupidak, hogy nem fogják fel, hogy ez tulajdonképpen az ő érdekük”

– mondta.

Szóba került az is, hogy most elsősorban nem a gyógyításért, hanem a túlélésért küzdenek az orvosok, aminek kapcsán Zacher azt is kiemelte, hogy tanulnak is folyamatosan.

„Ez egy olyan betegség, amilyennel eddig még nem találkoztunk, amit nem ismerünk. Nap mint nap új dolgok derülnek ki eről az egész történetről. Kezdetben voltak olyan gyógyszerek, mint a malária elleni készítmény, antibiotikum, amire azt mondtuk, hogy ez jó, aztán kiderült, hogy nem jó” – magyarázta, hangsúlyozva, furcsa, hogy ilyen járvánnyal találkozunk a 21. században, mert ilyet még nem látott az orvostudomány.

Zacher egy kérdésre válaszolva kijelentette, vannak lélegeztetőgépek, arról pedig, hogy ezt vajon kezelni is tudják-e, annyit mondott: „alapvetően a vas, meg a műanyag, meg a folyadék az rendelkezésre áll. Na, jó, de ebbe életet kell lehelni. Itt is, ha lennének kamerák, és mondjuk engem odaállítanának a kamera mögé, hogy csináljak valamit, talán el tudnám tolni jobbról balra, de hogy most melyik gomb mi, mivel és mit kell csinálni, azt nem tudnám. Most ez lehet itt a gyenge pontja” – magyarázta.

Zacher szerint a lélegeztetőgépre került betegek 50%-a meghal.

„Tulajdonképpen ez arról szól, hogy elfogy a légzőfelület, ezt bizonyos ideig ugye a géppel, különböző technikákkal lehet idézőjelben pótolni, meg lehet esetleg, vannak ilyen testen kívüli technikák” – magyarázta a toxikológus.

„Tök jó lenne, ma ugye kormánygyűlés lesz, ha meghoznák azokat a döntéseket, hogy bezárják a plázákat”

– fogalmazott.

atv.hu/Blikk

Hirmagazin.eu