Negyvenmillió forint értékben mintegy hétezer, a veszélyhelyzeti intézkedések alapján feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók összesített adataik szerint

– közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek: az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók november eleje óta utazhatnak menetjegy megvásárlása nélkül a tömegközlekedési eszközökön. A tárca intézkedése alapján kezelési költség nélkül térítették vissza a korábban megvásárolt bérletek árát azoknak, akik ezt november 18-áig kérték a szolgáltatóktól.

Az ITM idézte a közleményben Mosóczi Lászlót, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki azt mondta:

a kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja, a frontvonalban harcolók iránti megbecsülését fejezi ki.

Az államtitkár tájékoztatása szerint

  • a visszaváltott bérletekből több mint 5600 a Volánbusz,
  • mintegy 1200 pedig a MÁV-Start járataira szólt.
  • Az autóbuszon utazók csaknem 29 millió,
  • a vonatozók 11 millió forintot kaptak vissza.
  • A díjmentes lehetőséget igénybe vevők nagyjából fele volt egészségügyi dolgozó,
  • az egyetemi hallgatók közül valamivel kevesebben kérték vissza a pénzüket.

Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy

december 16. óta a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket.

Ehhez személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és egy munkáltatói igazolást kell felmutatniuk arról, hogy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításáért szükséges feladatokat látnak el. Az ITM már intézkedett a szolgáltatóknál, hogy az újonnan kedvezményezettek is kezelési költség nélkül válthassák vissza a decemberre szóló bérleteiket – tudatták.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu