Öt év után először szerepelt egy videóban Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezére, akiről többször elterjedt már, hogy meghalt, de a jelek szerint él, a szervezet által közzétett felvételnek pedig egyértelmű üzenete van: bár a kalifátus Irakban és Szíriában elbukott, a terrorközösség nemzetközileg tovább él.

Bagdadiról legutóbb 2014 júliusában került elő egy videó, amelyen a moszuli al-Nuri nagymecsetnél beszélt a követőihez. Adódik a kérdés, hogy a mostani videót miért akarta nyilvánosságra hozni.

Ő a világ legkeresettebb embere, az Egyesült Államok 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, és számára minden kapcsolat a külvilággal lehetőséget teremt a titkosszolgálatoknak, hogy rátaláljanak és likvidálják őt. A fél évtizedes csend megtörésével az életét tette kockára, mégis nyomós oka volt rá: az Iszlám Államot ugyanis szervezetként jelentősebb veszély fenyegeti, mint Bagdadit magában.

Az Iszlám Állam abban különbözött a többi terrorszervezettől, hogy kikiáltotta a kalifátust és területeket foglalt a Közel-Keleten. Ezzel tudták külföldi harcosok ezreit magukhoz toborozni és így tudtak számos halálos merényletet végrehajtani a világon. Ennek azonban vége, az amerikaiak által vezetett nemzetközi koalíció ugyanis mára mindenhonnan kifüstölte az ISIS-t Szíriában és Irakban is. A híveik viszont még most is aktívak a Föld számos pontján, az Iszlám Államnak jól kiépített szervezetei vannak az összes kontinensen. A harcnak tehát közel sincs vége, csak új szintre lépett.

A kalifátus utáni Iszlám Államnak nem könnyű újraszerveznie magát, tekintve, hogy a területfoglalástól tették függővé magukat. Bagdadi ezért dönthetett úgy, hogy inkább kockáztat és iránymutatást ad a híveinek.

Magasztalta mindazokat, akik Irakban és Szíriában vesztették életüket a háborúban, aztán méltatta a közelmúltban történt terrortámadásokat, köztük a 255 ember életét követelő Srí Lanka-i merényletet is. Amikor Bagdadi legutóbb kamerák elé állt, az Iszlám Állam születését ünnepelte. Most az újjászületését kürtölte világgá: a kalifátusból egy nemzetközi felkelő csoport formálódik.

Erre utal az is, hogy Bagdadi több külföldi származású elesett katonát is név szerint említett a 18 perces videóban, amivel azt próbálta meg szemléltetni, hogy az Iszlám Állam keze a világ minden pontjára elér.

Security personnel inspect the interior of St. Sebastian's Church in Negombo on April 22, 2019, a day after the church was hit in series of bomb blasts targeting churches and luxury hotels in Sri Lanka. - The death toll from bomb blasts that ripped through churches and luxury hotels in Sri Lanka rose dramatically April 22 to 290 -- including dozens of foreigners -- as police announced new arrests over the country's worst attacks for more than a decade. (Photo by ISHARA S. KODIKARA / AFP)
Fotó: Ishara S. Kodikara / AFP

Elemzők arra is rámutattak, hogy az üzenettel Bagdadi megpróbálta csitítani a kedélyeket a szervezeten belül, és mindenkit biztosított afelől, hogy ura a helyzetnek, és tisztában van vele, mi történik a háza táján.

A legkeresettebb terrorista a felvétellel meghívót küldött más iszlamista csoportoknak a csatlakozáshoz. Külön gratulált például egy Burkina Faso-i szervezetnek, amely a közelmúltban felesküdött az Iszlám Államnak, majd arról beszélt, miként tudnak ezek a sejtek revánsot venni az Irakban és Szíriában elhunyt testvéreikért.

A kalifátus kikiáltása után Bagdadi azt kérte a szimpatizánsoktól, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Az üzenet most az, hogy mindenki keressen magának egy helyi csoportot, mint történt az Srí Lankán, hiszen így is teljes értékű tagjai lehetnek az ISIS-nek.

A videót néhány nappal a Ramadán kezdete előtt adta ki az Iszlám Állam, ami szakértők szerint arra biztathatja a magányos farkasként tevékenykedő katonákat, hogy a következő hetekben merényleteket hajtsanak végre.

Hogy nem kapták még el?

Beszámolók szerint 2016. november 3-án Bagdadi olyan hibát követett el, amely majdnem az életébe került. Ekkor kezdődött Irak második legnagyobb városának, Moszulnak az ostroma, az amerikaiak vezette koalíció elkezdte beszorítani az Iszlám Állam katonáit.

Bagdadi valahonnan a település pereméről egy 45 másodperces rádióüzenetet küldött a követőinek, hogy ne adják fel a harcot. Ezt a titkosszolgálatoknak sikerült lehallgatniuk és azonnal hajtóvadászat indult a terrorista ellen. Az ISIS vezére ugyanakkor nem került elő, mert testőrei kíséretében valahogy sikerült időben elszöknie a helyszínről.

A terrorszervezetek vezetőit sosem volt egyszerű kézre keríteni: az amerikai hatóságoknak tíz évbe tellett megtalálni és meggyilkolni Oszama bin Ladent, a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás kitervelőjét. A kommandó 2011. május 2-án végzett vele Pakisztánban egy hosszú hajsza után.

A régi időkben a terroristák gyakran felfedték a hol tartózkodásukat egy-egy telefonbeszélgetéssel vagy azzal, hogy túl sokáig interneteztek egy adott helyről. Bin Laden ügyelt arra, hogy ne kövesse el ezt a baklövést, és Bagdadi tanult tőle.

Az amerikai titkosszolgálat feltehetően a videó publikálása után azonnal elkezdett dolgozni Bagdadi felkutatásán, de ezt pontosan tudták a terrorvezér biztonsági emberei is, így vajmi kevés esély van rá, hogy megtalálják.

Szaddám Huszein volt iraki elnök a rezsim bukása után kilenc hónapig tudott rejtőzködni. Végül szülőhelyén, Tikritben csaptak le rá egy föld alatti búvóhelyen, miután egy több millió dolláros jutalom fejében valaki feldobta őt. Bagdadi esetében viszont erre sincs reális esély.

Az Iszlám Állam vezéréhez mostanra nagyon kevesen állnak közel, ráadásul bizalmasai minden pénznél nagyobbra tartják őt a szakértők szerint.

Ha a világ legkeresettebb embere nem internetezik, nem telefonál és állandóan változtatja a helyét, akkor a Nyugat csak reménykedhet abban, hogy valaha is kézre keríti őt. Ebben nagy szerepet játszhat a türelem és a szerencse is: hogy egy falubéli lakó megpillantja az utcán, egy drón kiszúrja őt a magasból vagy hogy egy katona kiábrándul az Iszlám Állam tanaiból és az örök gazdagság biztos tudatában beköpi őt. De addig is nagy a veszélye az újabb és újabb merényleteknek.

24.hu