A sam­po­nok­ban és tus­für­dők­ben gyak­ran hasz­nált 1,4-di­o­xán­ról már több ku­ta­tás is iga­zolta, hogy rák­keltő, vi­szont ez sem­mi­lyen módon nem sze­re­pel az össze­te­vők kö­zött.

Több kozmetikai termékről is kiderült a közelmúltban, hogy kisebb-nagyobb dózisban egészségtelen, sőt akár rákkeltő anyagokat is tartalmaz. Legutóbb az 1,4-dioxán ügye került az USA-ban működő élelmiszer- és gyógyszer-engedélyeztetési hivatal elé.

Az 1,4-dioxán egy vízben könnyen oldódó vegyület, amely számos tisztálkodási eszközben megtalálható a sampontól a tusfürdőn át egészen a folyékony szappanokig. Szennyezőanyagként, etilén-oxiddal (amelyet szintén összefüggésbe hoztak a mellrák kialakulásával) kezelt vegyületek által kerül a termékbe, tehát nem tudatosan adják hozzá.

A Házipatika legfrissebb cikke szerint az amerikai hivatal régóta javasolja, hogy a tisztálkodási eszközöket mentesítsék az 1,4-dioxántól, a törvény viszont nem kötelezi erre a gyártókat. Ahogy arra sem, hogy feltüntessék a termék címkéjén az esetleges szennyezettséget.

Vigyázz, ha használod: Rémisztő hírt közöltek a tusfürdőkről
Illusztráció

A vegyület hatásairól bizonyító erejű kutatás még nem született, néhány kísérlettel azonban igazolták, hogy állatokban hozzájárul bizonyos daganatok kialakulásához. Azoknál az egereknél, akik hosszú ideig 1,4-dioxánnal fertőzött vizet fogyasztottak,

májrákot azonosítottak a kutatók.

A vegyület a bőrön keresztül szívódik fel, és számos rákfajta kialakulásának a veszélyét növelheti, illetve károsíthatja a vesét és az idegrendszert is.

Az Egyesült Államokban körülbelül 8000 olyan termék lehet a polcokon, amely tartalmaz 1,4-dioxánt. Most néhány szenátor azt szorgalmazza, hogy vegyület általános tiltólistára kerüljön. Kérdéses azonban, hogy ezt mikor sikerül kivitelezni, és hatására mikor tűnnek el az EU országainak polcairól is ezek a termékek.
Forrás: Ripost