A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársait mindig nagy örömmel tölti el, ha a vonuló vadlúdcsapatok között felfedeznek egy kis liliket. Nem véletlenül: a faj európai állománya ugyanis ma már alig 50 párra tehető.

 

Veszélyben a kis lilik

 

A XX. század közepéig ez a vadlúdfaj gyakori vendég volt Magyarországon. A kardoskúti Fehér-tónál még a ’60-’70-es években is több ezres csapatait lehetett megfigyelni. Az 1950-es évek óta azonban a kis lilikek száma rohamosan csökken. Olyannyira, hogy mára a döntően Norvégiában fészkelő európai állomány legfeljebb 40-50 párra becsülhető.

Oroszország északi részein, a tundra és a tajga határán is költ, ám ennek az állománynak az egyedei döntően nem Magyarországon keresztül vonulnak telelőhelyeikre. A drasztikus csökkenés pontos okát nem ismerjük, de valószínűleg az elsősorban a telelőterületeket érintő nagymértékű vadászat (és orvvadászat), valamint a fokozatos élőhely-vesztés vezethetett ide.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban a közelmúltban két kis liliket is sikerült megfigyelnünk. Az egyiket március elején Kardoskúton, a másikat pedig március 15-én a Kígyósi-pusztán láttuk egy kisebb nagy lilik csapatban.

Mivel meglehetősen hasonlít a nagy lilikre, így nem könnyű megkülönböztetni. Testmérete alig valamivel kisebb, a csőre rövidebb, a hókája viszont egészen a fejtetőig húzódik. Szeme körül sárga szemgyűrű van, de ez néha a nagy lilikeknél is előfordul- írta a park.

 

Veszélyben a kis lilik

Forrás: greenfo