A jelek szerint a bevándorlási hivatal már nem bírja a terhelést, sok migránst már nem is tudnak regisztrálni a déli határon – írja vs.hu.

Akiket nem tudnak rendesen nyilvántartásba venni, azoknak a rendőrség jobb híján egy fénymásolt papírt nyom a kezükbe és azzal indítják útba őket. A Bevándorlási Hivatal hamarosan mintegy 500 fős erősítést kap, bár lehet, hogy ez is kevés lesz. Hiszen kedden soha nem látott számú migráns, 2533 fő érkezett Magyarországra.

Höripapír. A menedékkérőket segítő önkéntesek így hívják azokat a kézzel kitöltött papírokat, amelyekkel az utóbbi napokban egyre több menedékkérő jelenik meg a budapesti pályaudvarokon – tudta meg a lap.  Az aláírás és pecsét nélküli dokumentumokat a szegedi határrendészet állította ki. A kifejezéssel az önkéntesek arra utalnak, hogy a rendőrök az angol „hurry!”, vagyis „siess!” szót ismételgetik a menedékkérőknek, akiket átadni készülnek a bevándorlási hatóságnak.

A fénymásolt papíron nagy nyomtatott betűkkel többek között az olvasható:

    Felhívom a figyelmét, hogy az igazolás átvételét követően 24 órán belül jelentkezzen a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadóállomás Debrecen, Sámsoni út 149.

vs-550x813

Fotó: vs.hu

Akinek csupán ilyen papír jut, azt nem regisztrálta a BÁH. Csupán útba indították őket a debreceni menekülttáborba, ahol majd felveszik szükséges adataikat.

Tagadhatatlan tény, hogy már olyan sokan érkeznek Szerbia felől, hogy a BÁH már nem győzi a munkát. Az útnak indított menedékkérők többségének azonban esze ágában sincsen a kijelölt menekülttáborokba menni, inkább Nyugat felé veszik az irányt.