2009-ben házasodott össze Fergie és Josh Duhamel, ám fél évvel később már az a hír járta: csak a sajtó kedvéért mosolyognak egymás oldalán. Több mélypont után sikerült rendbe hozniuk kapcsolatukat, majd világra jött közös kisfiúk is. Fergie viszont most újra karrierjére koncentrál, így házasságuk ismét: hanyatlásnak indult.

Válságban Fergie házassága

Mindössze hal hónapit; tartott a felhőtlen házasélet Fergie és a színész között. A gyermekvállalás kérdése a szakadék szélére sodorta a kapcsolatukat: Josh már szívesen hallgatta volna gyermeke gügyögését. az énekesnőnek viszont fontosabb volt a zenekar. Három évvel később újra robbant a bomba, ugyanis a férfi egy atlantai sztriptíztáncosnővel szűrte össze a levet. Fergie ennek ellenére férjével maradt.

Válságban Fergie házassága– Amikor kel ember nehéz időszakon megy keresztül, az sok esetben erősebbé teszi őket. Sokkal mélyebb lelt a szerelmünk, mint előtte volt. hiszen rájöttünk, hogy bármi történhet velünk, minden nehézséggel meg tudunk birkózni, mert beszélünk róla. A kommunikáció a legfontosabb – mesélte még 2012-ben Fergie Oprah Winfrey műsorában. Alig egy évvel ezután az énekesnő egy Los Angeles-i kórházban császármetszéssel életet adott kisfiúknak. Végig ott volt mellette a férje, a kisfiú pedig az Axl Jack Duhamel nevet kapta. – Minden időmet a gyermekemmel szeretném tölteni, nekem most az anyaságra kell koncentrálnom. És persze ezzel régi álmom teljesült – mondta Fergie. aki a nyolcévnyi turnézás után kis szünetet tartott, ám férje bátorítására ismét stúdióba vonult, és dolgozni kezdett második önálló albumán.

– Josh a legnagyobb rajongója, azért érdekli felesége karrierje. Nagyra becsüli, és elmondása szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy felesége ismét a csúcsra jusson – nyilatkozta akkoriban egy közeli barát. Mindezek ellenére most mégis újfent a zenei pálya állt közéjük. Házasságuk ismét válságba került, hiszen az énekesnő átesett a ló túloldalára, és már a karrierje a legfontosabb.

– Fergie új albumot szeretne, amiért nagy árat fizethet A stúdióban töltött órákat a családtól, a férjétől veszi el. Josh nemcsak egyedül érzi magát, de még kicsit tanácstalan is. hiszen naphosszat egyedül marad kisfiúkkal. Neki olyan ez, mintha szingli apa lenne. Ez óriási terhet ró házasságukra magyarázta egy bennfentes, aki reméli, a pár ezen a hullámvölgyön is hamarosan túllendül, hiszen kár lenne értük ennyi év házasság után.

FRISS HÍREK A SZTÁRVILÁGBÓL

Kibékült férjével Júlia Roberts

Hiába próbálkoztak a párterápiával. hosszú hetek óta úgy tűnik, végérvényesen megromlott Júlia Roberts házassága. Sőt. nemrég ínég olyan hírek is felröppentek, miszerint Dániel már el is költözött otthonról. A napokban azonban olyan fotók láttak napvilágot, amelyek arról tanúskodnak: a színésznő nem engedi olyan könnyen kifolyni kezéből a boldogságot, aminek – úgy tűnik – meg is lelt az eredménye. A napokban ugyanis fiuk focimeccsén szurkolt a, házaspár, amelynek végén egy meglehetősen szenvedélyes csók is elcsattant közöttük.

Mi volt előbb a tyúk vagy Beyoncé ?!

Hazafiasságát bizonygatja a Beat magazin címlapján Beyoncé. Ha viszont nem lenne mögötte az amerikai zászló, könnyen hihetné bárki: a magyar gazdaságot reklámozza az énekesnő, hiszen egy kotlóssal pózol a lótokon.

 

Forrás: delina