Még soha nem volt olyan nagy az amerikai költségvetés hiánya, mint januárban, illetve a folyó költségvetési év januárral végződött első négy hónapjában.

A pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint a januári deficit 162 milliárd 832 millió dollár volt. Ez csaknem ötszöröse az egy évvel korábbi 32 milliárd 595 millió dollárnak.

A költségvetési bevétel 3,3 százalékkal, 384,651 milliárd dollárra emelkedett, a kiadás pedig 35,2 százalékkal, 547,483 milliárd dollárra ugrott. Ez utóbbi elsősorban a pandémiával összefüggő egészségügyi kiadásokkal, illetve a gazdaság jelentős állami támogatásával függ össze.

Az októberrel kezdődött költségvetési év első négy hónapjában a halmozott hiány 735 milliárd 732 millió dollár volt, 89 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.

A négy hónap alatt a költségvetés bevétele mindössze 0,8 százalékkal emelkedett, a kiadása viszont 22,7 százalékkal nőtt. A szeptember végével záródott költségvetési évben a hiány 3132 milliárd dollár volt, több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Az amerikai költségvetés hiánya ezzel már az ötödik egymást követő évben emelkedett.

A költségvetés hiánya a hazai össztermék (GDP) 15,2 százaléka volt, ami a második világháború vége óta a legnagyobb, és jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 4,6 százalékos deficitet.

A szeptember végével záródott egy évben a költségvetés bevétele 1,2 százalékkal, 3420 milliárd dollárra csökkent, miközben a kiadása 47,3 százalékkal rekordszintre, 6552 milliárd dollárra ugrott.

Legutóbb 2001-ben zárt aktívummal az amerikai költségvetés, a legnagyobb hiány pedig 1943-ban volt, a GDP 27 százaléka. Szeptember végén az amerikai államadósság a GDP 102 százaléka volt, több mint 70 éve először haladta meg a gazdaság teljesítményét.

Címlapkép: Getty Images

mti

Hirmagazin.eu