Különös járvány tombol az Egyesült Államokban. Már több mint 30 ember vesztette életét az elektromos cigarettákhoz köthető, egyelőre megmagyarázhatatlan betegség következtében.

A forrás magazin értesülései szerint rohamosan nő azoknak az embereknek a száma, akik az elektromos cigaretta okozta különös járványban fertőződnek meg. Az Egyesült Államok járványmegelőzési központja 33 halálos áldozatot regisztrált a mintegy 1500 megbetegedésből. A fertőzöttek életkora 17 és 75 év közé tehető, a fiatalabbak azonban nagyobb veszélyben vannak, tekintve, hogy a betegek 80 százaléka 35 év alá tehető.

A kutatók egyelőre értetlenül állnak a megbetegedések előtt, csupán sejtéseik vannak annak kapcsán, mi állhat a járvány hátterében. A THC-tartalmú, marihuánában is megtalálható folyadékokra gyanakodnak, amelyeket a betegek kétharmada alkalmazott, de továbbra is folynak a vizsgálatok, hogy pontosan milyen vegyületek okozhatják a fertőző betegséget.

Nem ez az első eset, hogy probléma adódott a külföldön csak „vape”-nek nevezett elektromos cigarettákkal. Nemrég majdnem az életével fizetett egy tinédzser, aki rendszeres használója volt az eszköznek. Az eleinte „egészségesebbnek” reklámozott dohányáru olyan mértékben károsította a lány tüdejét, hogy több napon keresztül kómában feküdt és bár felébredt, maradandó sérüléseket szenvedett. Tekintve, hogy ezek az esetek egyre szaporodtak az elmúlt időszakban, az Egyesült Államokban már be is tiltották az e-cigi árusítását!

Live Science