Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Újévi csoda – Hihetetlen dolog történt a gyermekeit egyedül nevelő pincérnővel

Az egykor hajléktalanként élő, most pincérnőként dolgozó Danielle Franzoni-nak nagyon jól kezdődött a 2020-as év: A Thunder Bay River Restaurantban busás borravalót kapott egy felszolgáló, több mint félmillió forintot, 2020 dollárt.

A gyermekét egyedülálló anyaként nevelő Danielle a The Alpena News-nak így nyilatkozott:

Ilyesmi nem történik az olyanokkal, mint amilyen én vagyok.

A vendég egy üzenetet is hagyott a számlája mellett, melyben boldog újévet kívánt a 31 éves pincérnőnek. Danielle először nem akarta elhinni, hogy a vendég 88-szor nagyobb összeget hagyott ott a menüjéért, a főnöke erősítette meg abban, hogy tényleg ennyi borravalót kapott.

Fotó: MTI

A pincérnő az interjúban meghatódva mondta: „Senki sem ismeri a történetemet, a múltamat, és nem tudják, hogy milyen nehéz dolgokon mentem keresztül. Ez az ember tényleg csak kedves akart lenni velem.”

A gyerekeit egyedül nevelő Franzoni a tervei szerint az összegből megújítja jogosítványát, a többit pedig félreteszi.

Danielle később elment egy másik étterembe, ahol több, mint húsz dollárt hagyott borravalónak az ott dolgozó pincérnek, mert ő is hasonló örömöt akart szerezni.

Az Egyesült Államokban nem kötelező borravalót adni, mégis szokásként alakult ki, mivel rengeteg szolgáltatási szektorban dolgozónak segít az extra pénz. A vendégek úgy tekintenek a borravalóra, mintha egyszerű adót fizetnének be.

(Sky News)

Kapcsolódó hírek

Emelkednek nyártól a BKK-jegyárak és érkezik egy új, kiegészítő jegy

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 21-én az Ő névnapjukat és a március 21-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza