Egy szlovák különleges bíróság vasárnap vizsgálati őrizetbe tette Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitányt, valamint az elit rendőrségi egységek korábbi három igazgatóját.

Jan Kuciak és szintén meggyilkolt menyasszonya

Jan Kuciak és szintén meggyilkolt menyasszonya

A törvényszék tanúk befolyásolásának veszélyével indokolta a döntést. A TASR szlovák hírügynökség információi szerint a bírósági döntés egyelőre nem jogerős, a négy gyanúsított fellebbezést nyújtott be, amiről a szlovák legfelsőbb bíróságnak kell határozatot hoznia.

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője, Martina Kusnírova 2018 február végi meggyilkolása óta a szlovák rendőrök saját soraikban és az ügyészség berkeiben korrupciós hálózatok után nyomoznak – írja az MTI.

Gaspart és az egykori igazgatükat csütörtök reggel vették őrizetbe. Jana Tökölyová, a Különleges Ügyészi Hivatal szóvivője elmondta, hogy a hatóságok több bűncselekmény – bűnszervezet létrehozása, megszervezése és működésének elősegítése, korrupciós ügyek, valamint hivatali jogkörrel való visszaélés – elkövetésével gyanúsítják őket, de a nevüket hivatalosan nem hozták nyilvánosságra.

A gyanúsítottak állítólag korrupciós légkört teremtettek a rendőrségnél. Előfordult, befolyásos vállalkozókat előre figyelmeztettek az ellenük folyó korrupciós vizsgálatokról. A szlovák sajtó úgy tudja, hogy a Kuciak-gyilkosság elkövetésével vádolt Marián Kocner javára rendőrök a feletteseik tudtával olyan újságírókat – köztük Ján Kuciakot – figyeltetettek meg, akik a nagyvállalkozó illegális ügyei után nyomoztak.

A bazini székhelyű különleges bíróság első fokon szeptember elején elégséges bizonyíték hiányában felmentette Marián Kocnert, de az ítélet nem jogerős, a különleges ügyészség ügyésze megfellebbezte.

A Kuciak-gyilkosság közfelháborodást keltett az országban, és sohasem látott méretű tüntetéssorozatot váltott ki, ami belpolitikai válsághoz vezetett, a kormány több tagja távozott, és lemondott Robert Fico kormányfő is. Tibor Gaspar is az újságíró és szerelme meggyilkolása után kényszerült távozni a posztjáról.

blikk

Hirmagazin.eu