Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón; a kormányalakításról azt közölte: nagy részben új emberekkel és részben új struktúrákkal készül kabinetet alakítani.

A választást értékelve a kormányfő, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a magyarok kijelölték a legfontosabb témákat, így a bevándorlás és a nemzeti szuverenitás kérdését, és úgy határoztak, csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, „ez a döntés kötelez bennünket”. Magyarország egy olyan európai nemzet, amely erős tagállamokból álló erős Európát akar – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte a kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az „európai egyesült államok” mellett. „A mi támogatottságunk egyértelmű, erős felhatalmazást kaptunk, sőt az egyik legerősebbet – ha nem a legerősebbet – az elmúlt harminc évben” – mondta a Fidesz–KDNP eredményéről.

A miniszterelnök egyúttal jelezte, „nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem egy új kormány jön létre, nem az előző ciklust szándékozzuk meghosszabbítani, hanem egy ciklust fogunk megnyitni, minden miniszter, államtitkár munkája véget ért”. Ebből fakadóan – közölte – jelentős változások, módosítások várhatók, nagy részben új emberekkel, részben új struktúrákkal készül kabinetet alakítani. A Fidesz elnöksége kedd reggeli ülésén felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére, a KDNP-nél már be is jelentkezett a tárgyalások megkezdésére, más koalíciós párt bevonása nem indokolt – közölte. Hozzátette:

a kormányalakítási tárgyalások 3-4 hétig tarthatnak.

Arra a kérdésre, hogy meg tud-e nevezni olyan minisztert, aki az előző kormánynak tagja volt, és az újnak is az lesz, azt felelte: „meg tudnék, de nem akarok”. Szintén kérdésre elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz. A kormányfő köszönetet mondott továbbá a választás lebonyolításában részt vevőknek, valamint a sajtónak is, amely segített abban, hogy minden üzenet eljusson a választópolgárokhoz.

Úgy értékelt: a választás az embereknek is ünnep volt, ezért is vettek részt rajta olyan sokan. A kampányt erőteljesnek, intenzívnek minősítette, szerinte minden üzenetet sikerült eljuttatni a választópolgárokhoz köszönhetően a magyar nyilvánosság modern szerkezetének. A vasárnapra szervezett ellenzéki tüntetésről Orbán Viktor kérdésre azt mondta:

az emberek döntöttek, és ennyi.”

Matolcsy György jegybankelnök esetleges újbóli kormányzati szerepvállalásáról azt közölte: Matolcsy Györggyel még csak annyit tudott beszélni, hogy megérdeklődte a pénzpiacok reagálását a választási eredményre, és megnyugtató válaszokat kapott tőle, ennél többről nem volt szó. A leendő gazdaságpolitikát úgy jellemezte: a Matolcsy-féle közgazdasági iskolához tartozik, amelynek egyik alaptétele, hogy a pénzügyeknek rendben kell lenniük, ezért

arra lehet számítani, hogy az államadósság csökkenni fog.

A Stop Soros törvénycsomagról szólva jelezte: a javaslatot még a választás előtt nyújtották be a parlamentnek, éppen azért, hogy az emberek ennek tudatában dönthessenek, és úgy látja, meg is erősítették az előterjesztőket. „Felhatalmazva érezzük magunkat az elfogadására” – hangsúlyozta. Arra a kérdésre, hogy a magyar ellenzéki pártoktól kapott-e gratulációt, a miniszterelnök úgy reagált: ő ahhoz az iskolához tartozik, amely szerint ha valaki veszít, szokott gratulálni a győztesnek. „Ebben volt részem, nyilván lesz is majd a jövőben” – mondta, és hozzátette ugyanakkor: „más iskolák is léteznek.”

Azt azonban elmondta, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök telefonon gratulált neki, meg is hívta őt egy magyarországi látogatásra, amely egy-két héten belül várható. A Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszűnését nem kívánta kommentálni, mert – mint mondta: nem foglalkozik üzleti ügyekkel, a tulajdonosok majd eldöntik a magánkézben lévő médiumok sorsát. Az ellenzék budapesti választási sikerét Orbán Viktor úgy kommentálta:

többet kell dolgoznunk Budapesten, amely közel áll a szívünkhöz”.

A magyarországi parlamenti választást ért EBESZ-kritikára csak annyit reagált: politikai véleményt fogalmazott meg a szervezet a magyar választásról, köszönjük az észrevételt. Azt is kérdezték újságírók a miniszterelnöktől, hogy szerinte a CEU marad-e Budapesten, amire azt felelte: az új kormány erről a kérdésről még nem tárgyalt. A választási rendszer méltányosságát firtató kérdésre megjegyezte, hogy a brit modellben a mostani magyar eredmény földcsuszamlásszerű lenne. Egyúttal közölte, hogy igyekszik a „háromharmados többséget” szolgálni.

Világossá tette továbbá – az elnöki rendszer esetleges bevezetését érintő felvetésre –, hogy változatlanul érvényes az a megfontolás, amely szerint a parlamenti demokrácia a legbiztosabb, a átlátható rendszer Magyarországon. A március 15-i beszédében emlegetett elégtételről Orbán Viktor azt mondta: a bosszú szót egyáltalán nem használná. Hozzátette: a jogi kereteket mindenkinek tiszteletben kell tartania.

Politikai szempontból szavaztak az emberek, és ezt köszönjük szépen”

– mondta.

A kormányfő emellett, a külkapcsolatokról szólva azt ígérte, hogy a magyar–bajor és a magyar–lengyel reláció lesz kitüntetett a jövőben is. A magyar kormány Németországgal szembeni politikájában várható esetleges változásról azt nyilatkozta: „amint megtudjuk, mi Németország politikája, rögtön tudunk válaszolni erre a kérdésre.” „Minden országgal szeretnénk folyamatosan jobb kapcsolatokat létrehozni, ez érvényes Németországra is, de engem nem a német emberek választottak meg, hanem a magyarok” – zárta szavait.

Forrás: orientpress.hu